Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
rögtön menjen haza, magának van kocsija, lova, fogja be, és gyű ljön be az édesanyámért. Vigye ki az én édesanyámat. Ha az meg nem gyógyítja, akkor oszt mehetnek a Jóistenhez is. De mán akkó nyolcvankét éves vót az anyja. Hát oszt édesapám még tán szaladt is. Hazagyütt, mondja aztán mi az újság. Fogta be a lovakat, oszt mentek vele. Tudott románul beszélni. Mondják ott az öregasszonynak, hogy mié mentek. Na, vigyázzatok, majd mindjárt gyüvök, aszongya. Hát osztán gyütt is az öregasszony. Felsegítették a kocsira, kihozták a majorba. Én meg itt ültem a ház előtt. Vótak régen- te azok a főd kis padkák, arra kiűtettek a subába, osztán ott ültem. Mikor megáll édesapám, aszongya, erre az öregasszony, persze románul, mert nem tudott magyarul semmit se: kelj fel, fiam! De mondom, nem bírok. Dehogy nem, keljél csak fel! Felkeltem a subává együtt, persze segítségem is vót. Fogtak kétfelül. Bementem. Hát kérem szépen, ahogy vót az asztal a szoba közepin, ottan szemünk láttára összemérte körösztbe az asztallábát. Akkor oda csinált egy kis gödröt, úgyhogy egy tyúktojás belefért. Elvették az asztalt. Ű persze azt a kis gödröt kitakarította. Hát osztán kért édesanyáimul egy tojást. Persze ű osztán imádkozott románul, hát mink nem értettük, románul imádkozott. No akkor beletette, a hegyivel vót a tojás fölfelé. Beletette ebbe a kis lyukba. Hát kérem szépen én még most is mintha úgy látnám, mint magukat e, az úgy forgott körbe a tojásba, mint a ringlispil. A tojás az ott állt, hanem az benne, az a sárgája vagy mi az istencsudája, az forgott. No osztán aszongya édesapámnak a román asszony: vedd ki, fiam! Hát még úgy félve nyút hozzá édesapám. Vedd ki, aszongya, ne félj semmit, vedd fel. Felvette édesapám, oszt kivitte a konyhába. Hát abba az időbe még így a majorokon vótak katlanok. Aszongya, tedd be, fiam, a katlanba, és gyújtsál rá tüzet. De aszongya, először üss rá a fejsze fokává. És nem bírta édesapám agyonütni a tojást. Nem ment széjje, pedig a fejsze fokává ütötte a konyhakövet is. És nem ment széjje. Majd mikor látta az öregasszony is, hogy nem ment széjje, na gyújtsatok tüzet, aszongya, a katlanba. Hát gyújtottak tüzet, bedobták a vízbe, kérem szépen akkorát szól a tojás, mint a vadászfegyver, mikor elsül. Na, aszongya, most má ne féljetek semmit, jobban lesz a fiatok. Rá, kérem szépen, egy hétre felkeltem. Magam emberségibül. Úgyhogy járkáltam osztán, de dógozni nem dógoztam semmit a világon. Hogy mi lehetett ez, hát nem tudja senki se. Dehát az öregasszonynak édesapám száz forintot beígért neki, hogy mondja meg, hogy ki vót. Nem mondta meg. Elégedj meg, fiam, aszongya, hogy jobban van a fiad. Éjjel emberek mellére iil 21. Nyomta a boszorkány az illető személyt, és akkó elpanaszkodta egyik- nek-másiknak. Oszt aszonta, mikó észrevöszi, hogy mögy befele, mert az ablakba mögjelönt egy fekete macska, utána mög osztán fulladást érzött. Akkó mán rajta vót. Vagy mikó mögkönnyebbül vagy mikó möglátta, akkó 18
