G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)

Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.

111. A városi kapitányi hivatal részéről, a helybeli hajdúk létszáma iránt felterjesztett jelentésére a városi hatóságnak válaszoltatik, miszerint a már létező 50 városi hajdúk számának 24-eli szaporítása általam jóvá hagyatik, és nem csak azok, hanem a régieb­ben alkalmazottak havi díjának 12 pengőforintra emeltetése is megengedtetik; mely összeg az ideig, míg a kormány azon költségek beszámítására, melyek a hatóságok által, kormányi jóváhagyás mellett, az álladalom részire tétettek, egy küldöttséget nevezne ki, a városi házipénztárból lesz utalványozandó, miokért a városi hatóság gondoskodjék, hogy a még hátralevő adó mindenkitől hova hamarább behajtassák. Álladalmi rendőri igazgató, Hajnik Pál. ...az újonnan megválasztott hajdúknak, úgymint Popán János, Hajkó András, Ko- csa József, Bitó Imre, Nagy András, Tóth József, Korom Pál, Simon András, Puskás Ist­ván, Kováts István, Zsoldos János, Temesvári Márton, Lévai József, Tóth János, Bagi András, Harcsa Ferenc, Juhász János, Horváth József, Vastag Gábor, Vajda János, Kel­ler János, Gera János, Börcsök Antal, és Dobos Istvánnak, folyó évi július hó 16-tól szá­mítva, a megrendelt 12 pengő forintokat, úgy a már eddig szolgálatban lévő hajdúknak szinte 12 pengő forintra emelt fizetéseiket, annak rendje szerint, a városi tárból kifi­zesse... 777 sti 1441/1849. július 19. (1066) 778. Szegedi katonai térparancsnokság A városkapitányi hivatalnak Kiss Ignácz, 65 zászlóbeli zászlós panasza, s illetőleg kérelme folytán, szívesen felkéretik fennirt hivatal, miszerint, előbb nevezett egyén kérelmének, miután zászlóal­jának inneni kiindulása óránkint váratván, ígért felpénze végképp eltévedhető lehetne, azon esetben, ha érdekelt zászlós ebbeli kérelmének alapja van, eleget tenni szívesked­nék. Őrnagy térparancsnok megbízásából, Vajda János, segédtiszt. ...kérelme amennyiben alapos lenne, a városi hatóság figyelmébe ajánltatik, és rögtöni kifizetésre hivatalosan felszólíttatik... 778 sti 1442/1849. július 19. (1067) 779. Az adótörvény VI. fejezet értelmében, e városra nézve, az italmérési osztályzatok alkalmazása iránt adandó javallat végett kiküldetvén, tisztelettel jelentjük: hogy az idé­zett törvény 2. §-ban foglalt italmérési négy osztályzatot, városunkra nézve is megfele­lőnek, s célszerűen a helybéli korcsmárosok, kávésok s fogadósok adóztatására alkal- mazhatónak találjuk; egyedül azon helybéli lakosok iránt, kik jobbadán önmaguk ter­mésbéli boraikat házuknál kimérik, s más egyéb korcsmáltatási tárgyakkal, ú. m. ven­déglés, muzsika stb. nem foglalkoznak, még egy 5. Osztályt, 5 pft adóval felállíttatni ja- vallanánk. Többnyire azon lakosokat, kik csupán egy két hónapig, míg t. i. tulajdon ter­406

Next

/
Oldalképek
Tartalom