G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
363. Panker Gábor százados kapitánynak Gyöngyösön F. é. szeptember 13. kelt levelében századabeli vitéz Czakó Imre részére küldött, 5 pftkat a nyugta szerint kézbesítvén, valamint erről, úgy arról is, hogy századához tartozó több egyén az említetten kívül itt nálunk, a kórházban nem tartózkodik Az Al-Dunai táborban századom levezetvén, visszajövet, bizonyos Czakó Imre, az úton ki betegedvén, minden jelentés nélkül amint értésemre esett Szegeden az kórházban maradt, most itthon nem lévén velünk, hozzátartozói engem megkérvén, hogyan, hová és miben létét Szegeden tudnám ki. Erre való nézve egész bizodalommal megkérem a tisztelt Szegedi tanácsot, tessen engem tudósítani eránta, mellette ha más Gyöngyösi volna is az kórházban, tudtomra adni. Panker Gábor, százados kapitány. Ezen megemlített betegnek részére küldetik ide zárva öt ezüst ft, kérem, ha életben vagyon, neki kézbesíteni. 363 sti 3765/1848. szeptember 25. (2354) 364. A Nemzet Képviselői a Nemzethez és különösen az országbani hadsereghez és mindennemű fegyveres csapatokhoz A folyó évi Pozsonyi országgyűlésen alkotott III. törvénycikk 3. §-ában ez foglaltaik: „Ő Felségének bármely rendeletéi, parancsolatai, határozatai, kinevezései csak úgy érvényesek, ha a Buda-pesten székelő miniszterek egyike által is aláíratnak.” Ezt a király elfogadta, helyeselte, s megerősítette, a törvénybe iktatott ezen szavakkal: „Mi Első Ferdinánd Isten kegyelméből Austriai Császár, Magyar és Csehország e néven ötödik királya stb. a fenérintett törvényeket, és az azokban foglaltakat helyeseknek, kedveseknek és elfogadottnak vallván, hozzájok királyi megegyezésünket és jóváhagyásunkat adtuk, s azokat királyi hatalmunknál fogva elfogadtuk, helybenhagytuk, helyeslettük és megerősítettük, biztosítván a hü Karokat és Rendeket a felől, hogy minden a fen beiktatott törvénycikkelyben foglalttakat, mind mimagunk megtartjuk, mind pedig minden más híveink által megtartatjuk stb.” FERDINAND m. k. (királyi pecsét), Ellenjegyezve, Gróf Batthyányi (sic!) Lajos által. így szól a törvény, mely Magyarország kormányzatának törvényes önállását, és felelősségét biztosítja. Ezen törvény szerint Ő Felségének, a királynak, minden oly rendelete, parancsa, s kinevezése, melly a Budapesten székelő ministerek egyike által is aláírva nincs, érvénytelen, s az illy érvénytelen rendeletnek engedelmeskedni: törvény- és alkotmány-sértés. A nemzetnek, Ő Felsége által országgyűlésre egybehívott, és a nép által szabadon választott képviselői tehát, megütközéssel tapasztalták, hogy Ő Felségének Bécsből sept. 25-kéről, ministeri ellenjegyzés nélkül, kelt s Magyarország né193