G. Tóth Ilona: Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc szegedi dokumentuma a Csongrád Megyei Levéltárban - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 28. (Szeged, 2000)
Dokumentumok és regeszták 1848. március 15–1849. július 30.
peihez, és a Magyarországbani hadsereghez intézett nyomtatott nyilatkozványok adattak ki, mellyek szerint: minden Magyarországon levő hadiseregek és akár milly nemű felfegyverkezett csapatok gróf Lamberg Ferenc tábornagy főparancsnoksága alá rendeltetnek. És mivel ezen állítólagos rendelet, Budapesten székelő magyar felelős minister által aláírva nincs: az tehát az 1848: 3-ik sarkalatos törvénycikk szerint merőben érvénytelen. Mivel Ő Felsége, a királyi szavával szentesített ugyanazon 1848-ki 3-ik t. ez. szerint, a végrehajtó hatalmat nem másképp, mint csak a törvények értelmében, független magyar ministerium által gyakorolhatja. Mivel: ha ministeri ellenjegyzés nélkül kiadott rendeletek által kormányoztatnék az ország: s nem a felelős ministerium útján kinevezett főparancsnok kezeibe adatnék az országbani hadsereg: ez annyit tenne, mint Magyarország önálló felelős kormányzatát megsemmisítni, az ország alkotmányát felforgatni, s a nemzet szabadságát elnyomni. Annál fogva a nemzet képviselői, azon kötelességnél fogva, mellyel az ország alkotmányának meg őrzésére kötelesek; ezennel a fentebb érintett, s ministeri ellenjegyzés nélkül kelt állítólagos királyi rendeleteket, ha azok nem koholt irományok is, törvényteleneknek, érvényteleneknek, és semmit érőknek nyilatkoztatják. Gróf Lamberg Ferencet a Magyarországbani hadseregek és akár milly nemű fegyveres csapatok főparancsnokságától ezennel a törvény s alkotmány nevében eltiltják. Az országbani minden hadseregnek s akár milly nemű fegyveres csapatoknak, tábornokoknak, hadi és vár-parancsnokoknak, tiszteknek, és fegyveres vitézeknek a törvény nevében megparancsolják: hogy gróf Lamberg Ferencet főparancsnoknak elfogadni, őt annak nézni és tekinteni, s neki, mint illyennek engedelmeskedni merészeljenek; hanem az ország törvényéhez és alkotmányához esküvel fogadott kötelességök szerint hívek maradjanak. A nemzet képviselői a törvényre, s azt szentesítő királyi esküre támaszkodva, kinyilatkoztatják, hogy gróf Lamberg Ferenc, ha az országbani hadsereg s akár milly nemű fegyveres csapatok főparancsnokságát elfoglalni merészlené, s az országbani hadsereg és fegyveres csapatok összesen és egyenként, ha őt főparancsnoknak elfogadni, s neki, mint illyennek engedelmeskedni merészlenének, az alkotmány és nemzeti szabadság felforgatásának bűnébe esnek. A nemzet képviselői kinyilatkoztatják, hogy mindazon akár polgári akár katonai hatóság, avagy hivatalnok, ki a fenérintett érvénytelen, s alkotmány-felforgató állítólagos királyi rendelet sikeresítéséhez, vagy annak terjesztéséhez, segédkezet nyújtana, magát az ország törvényes alkotmánya felforgatásának bűnében részesítené. A nemzet képviselői kinyilatkoztatják, hogy valamint magukat az ország alkotmányának sértését, hallgatólag el nem tűrni, köteleseknek érezik, úgy az ország alkotmányának csonkítlan megőrzését az összes nemzet törvényszerűségétől megvárják. Ezen határozat a ministerelnök, és a képviselőháznak honvédelmi bizottmánya által azonnal közhírré teendő, a legsebesebb úton, minden hatóságnak s különösen a pártütő és lázadó ellenség előtt álló vitéz hadseregnek és fegyveres csapatoknak megküldendő, mellyeknek alkotmányhozi hűségétől, és vitézségétől megvárják a nemzet képviselői, hogy e szegény elárult magyar hazát az azt megtámadott fegyveres ellenségtől, bátor 194