Blazovich László: Demokrácia és választások Magyarországon. Csongrád megye - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 27. (Szeged, 1997)

Ruszoly József: Országgyűlési képviselő-választások Csongrád vármegyében 1848-ban

Noha forrásaink szűkszavúak, érdemes kissé közelebbről is szemügyre vermi Boros bukását, akiről egyébként az összeírás 1418. sorszámon ezt rögzíti: 60 éves, háza és másfél telke van, főbíró, nemes; házszáma: 107.

Boros Sámuel (Túrkeve, 1787. szeptember 16.-Szentes, 1866. december 27.) a 19. századi Szentes meghatározó vezető személyisége volt. Ekkor már több mint negyven esztendeje szolgálta Szentest. Hivatali pályafutása városi irászi (imoki) alkalmazástól (1807) a jegyzői, majd főjegyzői posztok betöltésén át a többszörös főbíróságig ívelt. Fő szerepet játszott a szentesi örökváltság kialkudásában és megvalósításában. Kitartóan küzdött városának földesuraitól — a Károlyi grófoktól — való önállósítása s önkormányzatának a vármegyétől való lehető függetlenítése, legalábbis a rendezett tanácsi jogállás megszerzéséért. E váltakozó sikerű, 1848 előtt alapvetően egyoldalú küzdelemben sebeket kapott — s ejtett is. A szentesi (volt) úrbéres gazdák támogatták, mi több a képviseletükben eljáró közgyűlés néhány nappal első ízben történt főbíróvá választása (1837. április 30.) után „56 hold [...] szántóval és egy hintóval ajándékozta meg [...], így ő is birtokos gazda lett”(!). Mint láttuk: másfél-telkes. Nyilvánvalóan érdemeién jutalmazták meg. Hogy a Károlyiak „hivatalból” ellenfelei voltak, mi sem természetesebb, ám ellenlábasai nem hiányoztak Szentesen sem: „a helyi nemesség egy csoportján kívül” ellene volt „a nem nemes Szépe Pál és néhány társa, akik már 1815- 16-ban is a legnagyobb bajkeverők és »igazságkeresők« voltak”; ezúttal az örökváltság díjának fizetését vonták kétségbe. Boros állandó harcban állt a megyével, s nem csupán az uradalmak befolyásolta konzervatív tisztikarral, hanem a liberálisokkal is. Akárhogyan mentegetik, abban azért volt jókora túlzott honoráciori öntudat, hogy az ún. coordinatio révén a városnak intézményesen mintegy védelmet nyújtó, az 1832/36. évi országgyűlésen a parasztság fölemelkedésért is küzdő Klauzál Gábor különös pártfogói tisztét — „hálás köszönettel” bár — az 1837. augusztus 20-i közgyűlés megszüntette. 1840-től egymást érték a megyei — a városi önkormányzat megszüntetésével, anyagi elmarasztalással, nemessége kétségbe vonásával járó — eljárások. S mindez abban a megyében, ahol akkor éppen a liberálisok — Klauzál Gábor és Kárász Benjámin — irányították a közéletet.

Boros Sámuelről a történetírásban ellentmondásos kép alakult ki. Zsilinszky Mihály, a historikus főispán valódi demagógként ír róla, aki „a törvények végrehajtásában és nyilvános felszólalásaiban mindig a bíráló és támadó könnyű szerepét választotta”.54 A városnak a megyével való újabb összeütközései jegyében fogant Sima László Szentes város története (1914) c. művében már parancsolólag igényli: „Boros Sámuel emlékét a kegyelet és az elismerés szaván kell Szentes város históriájába beiktatni.” A „szentesiek értékítélete” jegyében fogant újabb írások — alapvetően meggyőzően — a főbíró hallatlan érdemeit emelik ki. Mégis: a források meg vallatásával, tárgyszerűbb értékelésével jó volna árnyaltabb képet alkotni e hibáival és kudarcaival együtt is nagyszerű férfiúról.55

54 ZSILINSZKY MIHÁLY (1900) 3:111.

55 BARTA LÁSZLÓ-LABÁDI LAJOS, passim. L. még: BARTA LÁSZLÓ: A szentesi örökváltság. Szeged, 1979. 68., 76-77.; BARTA LÁSZLÓ-PÁHI FERENC: Szentes utcanevei. Szeged, 1980. 26., 82., 94.; BARTA LÁSZLÓ: Szabad Szentes városának képviseleti és igazgatási rendje 1837-1840-ben. Klauzál Gábor reformtervei. = Tanulmányok Csongrád megye történetéből X. Szeged, 1986. 49-61.

40