Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

MarjanuczLászló: Szeged polgári csoportjai a XIX. században

tek Szeged környékén és tágabb vonzáskörzetében, lehetővé téve a városi nincstelenek számára, hogy a szomszédos kincstári földeken zsellérként gazdálkodhasson. Többek között a dohánynak köszönhetjük, hogy a földművelés kiterjedt a távolabbi határrészekre, a szállásokra, mert a Feketén 12-szer többet hozott, mint a gabona.38

A paraszti polgárosodás folyamatát talán mégis legjobban a paprikatermesztés szemlélteti. Szokták a városi lét mutatóit — sok egyéb mellett — az iparban, kereskedelemben, közlekedésben és hiteléletben foglalkozók számával azonosítani. Nos, ez Szeged esetében problematikus. Ahogy a reformkorszak „gazdája” vagy a 48 utáni időszak „parasztsága” nem azonos a népességstatisztikák őstermelő főfoglalkozású népességével, úgy a „paprikások” is többek a földet túró parasztnál. Az őstermelő ugyanis egyszerre jelentette a nem paraszt módon élő birtokost és annak alkalmazottait, s tudjuk az 1 holdas városi polgár nem tekinthető parasztnak, márpedig Szegeden jelentős volt a számuk.

Fordított a helyzet a paprikatermelőknél. Ők a földből éltek ugyan, de polgári mentalitásuk, vállalkozó szellemük viszonylag hamar megmutatkozott. Az alsóvárosi feketeföldek jó minőségű, ún. családi örökföldek voltak, melynek elaprózódása korán szükségessé tette az intenzív kultúra keresését. Mintaképül a már működő dohányker- tészségek szolgáltak, ahol bérlő családok nem úrbéres, hanem szerződéses feltételek mellett bírták a kertészséget.39

Ilyen kertészségek szép számmal működtek Alsóvároson, Röszkén, Tápén, s közülük Alsóváros váltott át legeredményesebben a paprikakultúrára. Társadalomtörténeti jelentősége abban volt, hogy munkaigényessége miatt termelése kis területen is rentábilis maradt. Több száz törpe- és kisbirtokos, 1-2 holddal rendelkező örökföldes családoknak adott független megélhetést, és ezzel polgárosodási esélyt egy szélesebb gazdálkodói csoportnak. A XIX. század végén több mint 2000 család foglalkozott paprikatermesztéssel és annak feldolgozásával, sokuk a tengeren túlra is dolgozott.40 1848-ig tipikusan családi vállalkozásnak számított, tehát elsősorban önellátó paprikatermesztés folyt.

A XIX. század második felében megtörtént a piacra fordulás alapvetően kisáru- termelői bázison, ami több volt csak a családra alapozott termelési-fogyasztási üzemnél. A gazdálkodás hagyományos keretei ellen hatott pl. a kétkezi munka háttérbe szorulása. így a paprikatermelés családi jellegű öröklött gazdálkodási ágból polgári foglalkozássá vált, karbantartást, nemesítést, feldolgozást igénylő, s ennélfogva csak üzemszerűen megoldható jövedelemszerzéssé. Termelők és kikészítők egymást feltételezve polgárosodtak. Képviselőit azért tekintjük parasztpolgároknak, mert a termelés indítéka piaci szükségletek kielégítése, a haszonszerzés volt, de mesterségbeli fogásait, sajátos termelési eljárásait az adott piaci környezethez igazodva a parasztok alakították, tehát magát a munkát paraszti kultúrának kell tartanunk.41

38 SZŰCS MIHÁLY: Szeged mezőgazdasága. Szeged, 1914. 79. p.

39 CsML. Szeged Város Gazdaszékének iratai. Urbariális kimutatás 254/1817.

40 Lásd erről bővebben BÁLINT SÁNDOR: A szegedi paprika. Bp., 1962.

41 ERDEI FERENC: Makó társadalomrajza. Múzeumi füzetek Makó, 1985.

224