Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Heka László: A bunyevácok (dalmaták) Szeged életében
A bécsi háborúk idején menekültek a bunyevácok legnagyobb számban Magyarországra. Ekkor 4-5 ezer bosnyák elmenekült Boszniából, és e katolikusok között szép számban voltak ferences barátok is. Ez a nagy menekülés Radnich Mihály (Mihovil Radnié) idején történt. Többen vádolták a kalocsai születésű bosnyák provinciális Rad- nichot, hogy ő buzdította menekülésre a bosnyák katolikusokat Magyarországra, amely egyébként az ő szülőföldje.17 Bécs 1683-i fölszabadítása után megkezdődött a törökök kiverése Magyarországról, majd a Balkánról is. Lipót császár fegyveres fölkelés esetén szabadságot és függetlenséget ígért a szláv népeknek is. A törökök kiűzésével függ össze a dalmátak magyarországi letelepedésének utolsó hulláma. Ezzel befejeződött a nagy délszláv18 népmozgalom, mely csaknem másfél száz éven keresztül folyt. Emerik Pavié munkájában forrást találunk a 17. századi bunyevác letelepedésről a Duna- és Tisza-mellékre. Eszerint erre a térségre érkeztek: „Andrija szerzetes Dubo- caból 2700 fővel, Mihovil szerzetes Velikából 2300, Ivan Seocanin Majevacból 1500, Ilija szerzetes Dubocacból, Josip Rancanin és Simun szerzetesek Modricaból 6500, Grgo Zagoscanin Seocnicéből és Zablatkeból 4500, Jure Turbié Kuzmadagnjeból 5300 fővel. Tehát a Duna és Tisza mellékére összesen 22 800 telepes érkezett19.” Közöttük muzulmán is volt, de ők közben átkeresztelkedtek. Jakov Tvrtkovcanin ferences pl. 337 muzulmánt megkeresztelt. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a bunyevácok között találhatók török eredetű nevek. „A legnagyobb bunyevácnak” tisztelt Ivan Antunovié püspök, aki a „szegedi kegyes oskolában nevelődött, és aki a 19. században a dalmata elnevezés helyett ismét a bunyevác nevet kedvelteti meg népével”,20 a következőket írja népe bevándorlásának nagy hullámáról: „1686 óta, amikor Buda keresztény kézre került vissza, a boszniai és szerbiai keresztény szlávok gyakran települtek át ide, mert minél jobban nőtt a keresztény hatalom Bulgáriában, Szerbiában, Boszniában és Hercegovinában, annál durvábbak lettek az uralkodók. És, hogy életüket, kicsi vagyonukat megmentsék, az első adandó alkalommal menekültek onnan (...) így történt, hogy a szlávok inkább telepedtek a sajátjaik által lakott vidékekre, mint idegenbe, így eljutottak a Duna mellett Esztergomig, a Tisza völgyében pedig a Jászságig. ”21 A 17. század második felében tehát, főleg 1686-1690 között a törökök elől menekülve családostól érkeztek Magyarországra dalmaták Baja, Szabadka és Szeged közti 17 Ante Sekulic i. m. 30. p. 18 A déli szláv népek a horvátok és szerbek mellett még a szlovének, a bosnyák-muzulmánok, a macedónok, montenegróiak és a bolgárok. Magyarországon a délszláv gyűjtőnév három népet takart az egykori Jugoszlávia szétesése előtt. Az akkor még létező Délszláv Szövetség Magyarországon 1987-ben becslésként közölte az adatokat az egyes déli szlávok számáról Magyarországban. A 100 ezer délszlávból 90 ezer volt a horvátok száma 5-5 ezer pedig a szerbeké illetve a szlovénoké. L. Mandics Mihály i. m. 21. p. Tévedés tehát, hogy a délszláv gyűjtőnév főleg a szerb népre vonatkozik, legalábbis Magyarországon. 19 EMERIK PAVlC: Ramus viridantis olivae in arcam militantis ecclesiae relatus. Buda, 1766. Idézi Mandics Mihály i. m. 25. p. 70 PÉTER LÁSZLÓ: Szőregi délutánok. Bp., 1994. 35. p. 21 IVAN ANTUNOVlC: Razprava o podunavskih i potisanskih Bunjevcih i Sokcih u pogledu narodnom, vjerskom, umnom, gradjanskom i gospodarskom. Bécs, 1882. Idézi Mandics Mihály i. m. 28. p. 69
