Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Blazovich László: Az Alföld 14–16. századi úthálózatának vázlata

amelyeknek gazdasági erőtere egyes esetektől eltekintve máig nem változott. Ezért lehetett a település-hálózat és úthálózat az Alföldön a 14. század óta napjainkig a számos történelmi megrázkódtatás és katasztrófa ellenére oly stabil.

Szatmárnémetibe kilenc irányból érkeztek az utak és mentek tovább.29 Temesvárra tíz út futott össze a szélrózsa minden irányából.30 Debrecent ugyancsak úti csomópont jellege emelte a legjelentősebb települések közé a középkor végére. Szegedet szintén a közlekedésben és ennélfogva a kereskedelemben játszott szerepe tette központi hellyé. Öt irányból érkeztek ide az utak és fontos hajózási csomópont volt.31 Központi szerepe emelte a mezővárosok közé Hevest, Bácsot Szolnokot, Kisvárdát, Aradot és másokat, amint térképünk mutatja.

Bár a középkori utakon alkalmi jelleggel szállították az árut, az utak gondozatlan- sága és gyakori járhatatlansága miatt — ugyanis a kiépített útszakaszok mennyisége jelentéktelen volt — a vízi közlekedés jelentősége a későbbkorinál összehasonlíthatatlanul jelentősebb szerepet játszott. A dunai hajózás története a római időktől kezdve közismert, ám hajóztak feltehetően már a honfoglalás előtti időkben a Tiszán és a Maroson is. A marosi sószállításra már a Gellért legenda utal, amikor azt írja: „... (Ajtony) a Maroson folyó sószállításnak is ura volt, sőt állított ennek a folyónak a kikötőibe adószedőket és őröket, és mindent adó alá vetett.”32 A marosi és a tiszai sószállításra Györffy György már idézett művében számos helyen találunk adatokat.33 1528-ból Hans Demschwam az alábbi módon számol be a marosi sószállításról: „A továbbiakban a Maros vizén hajózva Lippáról, ha tizenhét mérföldet számítunk Vinctől lefelé, egy Arad nevű mezővároshoz érkezünk, ... Ezután Pécska, majd Csanád következik, ... Tíz mérföld Lippától Csanádig szárazföldön,... A Maroson tovább ereszkedve Makó mezővárosa következik... Azután Szeged felé haladva a Maros mintegy fél mérföldre Szeged felett ömlik a Tiszába. Csanádtól Szegedig szárazföldön négy mérföld az út.” A Tiszán azután utazhatunk akár felfelé, akár pedig lefelé, Belgrádig.34 A hajózás a jégzajlás után azonnal megindult.35

A sószállítás mellett fa úsztatására is használták a vízi utakat. Jóllehet ezt legalább annyira gyakran űzték mint a sószállítást, kevés adat maradt fenn róla, mivel nem kötötték privilégiumokhoz. Nem véletlen tehát, hogy adat a fa úsztatására éppen privilégium levélben maradt fenn. 1516-ban II. Lajos király minden vámhely hivatalnokát tiltotta az épületfát a Tiszán és a Maroson Szeged felé tutajozó szegediek adóztatásától.36

A szerémségi bort nemcsak a Dunán szállították hegymenetben, hanem a Tiszán is egészen Tiszalucig hajón vitték, onnan szekereken továbbították Lengyelország felé.37

29 Maksay Ferenc 1940. 9. p.

30 Szentkíáray Jenő 1882. Térképmelléklet.

31 ÁMF I. Csongrád megye a XIV. század elejéig. Térképmelléklet.

32 Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Srpadianae gestarum I. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Bp., 1937. 498-490. p., ÁMF 1. 163-168., 835-878. p. Passim.

33 ÁMF I. Passim.

34 HANS DERNSCHWAM: Erdély - Besztercebánya a törökországi útinapló. Közreadja: Tardy Laios. Bp., 1984. 87. p.

35 Márki Sándor 1892. 431. p.

36 REIZNER JÁNOS: Szeged története IV. Oklevéltár, név- és tárgymutató. Szeged, 1900. 95. p.

37 FEYÉRPIROSKA: A szőlő- és bortermelés Magyarországon 1848-ig. Bp., 1981. 61. p.

59