Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Mályusz Elemér: Miért lettem történész? A kéziratot sajtó alá rendezte,a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós István

Szegeden” címmel Pap János tollából már megjelent egy önálló monográfia (1886)145. Amit megírtam és — talán két részletben felolvastam — az vitathatatlanul életem legrosszabb műve146, amelyet, szeretném remélni, a jövőben sem fog sikerülni felülmúlni. Annak ellenére, hogy Vasvári Miklós kolléga az enyémnél ezerszer érdekesebb egyéniség, 1944-ben elpusztult zoológus — hogy mindenki egyszerre elhelyezze emlékezetében — Vitray Tamás apósa feldicsérte bírálatában. És annak ellenére, hogy nem lehetett érdektelen diáktársaim számára arról értesülniük, hogy mi történt iskolájuk felépítéséig, hiszen végül is szülővárosuk immár halálra ítélt, lebontás előtt álló épülete volt az ábrázolni próbált élet színtere. A baj az volt, hogy éppen az élet hiányzott szövegemből. Pedig erre lépten-nyomott figyelmeztetett az irodalom, sőt maga a kor is, amelyben éltem. Reizner Szeged történetéről szóló monográfiája147 biztosan, de a többi megemlékezés is kiemelte, hogy a szegedi iskolát jelentőssé messze földre kisugárzó hatása tette. Messze-távol nem volt gimnázium alapításakor és vonzó hatását napjainkig megőrizte.

Ennek naponta szemem előtti bizonysága volt száz és száz diáktársam, osztálytársam.

Velük már az elemiben megismerkedtem, de ők más kategóriába tartoztak. A MÁV szegedi intemátusának tagjai voltak. Épületük a Boldogasszony sugárúton volt, közel az állomáshoz. Ezt számukra a MÁV azért alapította meg, tartotta fenn, hogy távoli vasút vonalakon dolgozó szülők helyzetén segítsen, lehetővé téve fiaik iskoláztatását. Túlnyomórészt elemisták voltak, középiskolás csak kivételesen akadt köztük. Beszédük feltűnően észak-magyarországi akcentusú volt. Osztálytársaim közül háromnak arca villan elém. Az egyikét, neve nem engedte elfelejteni: Mókus Mátyásnak hívták. A másik, iglói fiút az tette emlékezetessé, hogy már kilenc éves korában pályát választott. Határozottan jelentette ki: csendőr főhadnagy leszek! Magyarázatul hozzáfűzte: Ti nem is tudjátok, micsoda úr egy csendőr főhadnagy. Vajon sikerült-e egyéniségének megfelelő hatáskörhöz jutnia? A harmadik, Végh Antal, szorgalmas, jó tanuló mint középiskolás is a vasúti internátusbán élt, így gyakran találkoztunk az utcán. Azért csak ott, mert az állami gimnáziumba járt, nem a piaristákhoz.

Nagyon szerény körülmények, spártai viszonyok jellemezték intemátusi életüket. A MÁV elég szerény összeget szánhatott egy-egy fiú eltartására. A szükséges kalóriákat nyilván megkapták, de többet semmi esetre sem. A távoli végekről Szegedre irányításukkal nyilván az lehetett a cél, hogy a magyar vasutasok, falusi bakterek és pályafelvigyázók fiai magyarok maradhassanak. A fiúk élelmezéséhez illő volt ruházatuk. Erős szürke posztóból készült egyenruhájuk, ami még rendben lett volna, de már a lábbelijük eltért a megszokottól. Télen-nyáron csizmában jártak. Mindegyik „kényelmes” méretűt kapott, aminek következtében, amikor katonás menetben végig vonultak — iskolába jövet és menet — az utcákon, lépéseik csoszogó hangja messze elhangzott. Ezért is volt gúnynevük „flaszterkoptatók”. Osztálytársaik túlnyomó része, amint be145 (...) (1720-1866). Szeged, 1886.

146 Mályusz kéziratos hagyatékában nem bukkantam rá erre a műre.

147 Szeged története I-IV. Szeged, 1889-1900.

33