Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
T. Molnár Gizella: Portrévázlat gróf Klebelsberg Kunoról
Ezekre válaszolt Klebelsberg a Pesti Napló január 8-i számában „Reálpolitika és neo- nacionalizmus” című írásában13 14 melyben alkalmat talált egyrészt arra, hogy még pontosabban kifejtse a neonacionalizmus lényegét, másrészt hogy még élesebben elhatárolja magát a szélsőséges nacionalista, fajvédő irányzatoktól, mint ahogy azt az előző cikkben tette. Mindkét programadónak számító dolgozatában elítélte a szélsőségeket, legyenek azok akár forradalmiak, akár ellenforradalmiak, kijelentette, hogy magyarnak kell tekinteni „..mindenkit, aki velünk érzelemben, lelkiségben és nyelvben teljesen s fenntartás nélkül összeolvad”. Kifejtette továbbá, hogy a magyar neonacionalizmus feladata nem lehet más, mint az, hogy a saját területén mindenki a legtöbbet tegye az ország jövőjéért, így ő maga azt tekinti legfőbb feladatnak, hogy a nemzeti termelés számára európai nívójú vezetőket és „értelmi kultúrával bíró tömegeket" biztosítson a kultúrpolitika eszközeivel. Ez utóbbi gondolat kétségkívül igen fontos, mivel azt jelzi, hogy Klebelsberg a tömegeket is meg kívánta szólítani. Azt is mondhatjuk, hogy a neonacionalizmus elsősorban is a tömegek számára megfogalmazott ideológia, melynek segítségével azok politikai szerepet kaphatnak, hiszen a neonacionalizmus által támasztott követelményeknek az alsóbb néprétegek is meg tudnak felelni. A tömegeket a társadalmi stabilitás érdekében kell a politikai kultúra részévé tenni, megnyerni őket ennek az új hazafiságnak, melynek ha híveivé válnak, akkor a szocializmus eszméi — melyek szerinte igen nagy veszélyt jelentenek — már nem fertőzhetik meg őket. így válhatott a neonacionalizmus Klebelsberg ideológiájában a szocializmus és az internacionalizmus alternatívájává, mellyel az alsóbb néprétegek megnyerését kívánta elérni. Mindezt mutatja az is, hogy a neonacionalizmust gyakran és szívesen aposztrofálta „nagy nemzetnevelő programként”, ami alkalmas arra, hogy a tájékozatlan tömegeket megóvja a szélsőségektől. Egyik méltatója, Csekey István így fogalmazta meg ennek az ideológiának a jelentőségét: „A neonacionalizmus a korábbi idők szónokló, ünneplő, vívódó és kesergő hazaszeretetével szemben a munkás hazaszeretetei hangsúlyozza. Éppúgy szembeszáll a jogosulatlan önámítással, mint a nemzet önbizalmának kishitű lefokozásával... Elsősorban a tudás erejével meghatványozott munka kultuszát kívánja szolgálni. ”'4 A neonacionalizmus mellett kialakította azt az elvi álláspontot is, miszerint Magyarországnak kulturális téren kell „toronymagasan” kiemelkednie környezetéből, s nemhogy takarékos visszahúzódással, de erőteljes felemelkedéssel kell a világnak bebizonyítania, hogy helye van az európai nemzetek között. Az adott körülmények között egyedüli lehetőség az ország számára kulturális értékeink tudatosítása Európában. Klebelsberg számára a kultúrfölény fogalma egyben eszmény is volt melynek elérésével egyáltalán elképzelhetővé vált a magyar kultúra rangjának, s egyben a magyarság önbecsülésének helyreállítása. A neonacionalizmus és a kultúrfölény elvének kidolgozásakor egyaránt a reformkor példája állt Klebelsberg előtt. Több visszaemlékezésből tudjuk, s ő maga is többször utalt rá, hogy ez volt a legkedvesebb történelmi korszaka. A forradalomtól, felfordulástól idegenkedve elsősorban Széchenyi volt a nagy példakép számára. így a kul13 Uo. 127-133. p 14 Idézi: KORNIS GYULA: Gróf Klebelsberg Kuno. Bp., 1932. 7. p. 234
