Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
T. Molnár Gizella: Portrévázlat gróf Klebelsberg Kunoról
túrfölény nem Klebelsberg „revizionista leleménye” volt, mint ahogy azzal korábban vádolták, hanem ebben is kedvelt reformkori politikusát idézte fel, aki szintén azt vallotta, hogy Magyarországnak a kultúrájával kell kitűnnie a környező nemzetek közül. Érdekes azonban, hogy a kultúrfölény elvének népszerűsítésekor Kossuthra is hivatkozott (aki egyébként túlságosan radikális volt az ő számára, de ebben a kérdésben Széchenyihez hasonlóan nyilatkozott), mondván, hogy ha két ilyen eltérő jellemű ember és politikus azonos nézetet vallott, akkor azt az utókor is bátran elfogadhatja. Persze ezt a reformkori elvet is továbbgondolta Klebelsberg, s a megváltozott körülmények alapján töltötte meg új tartalommal. A kultúrfölény eszméje egyrészt a megalázott, megcsonkított ország „vigaszelmélete” volt, hiszen a józan politikusok természetesen tudták, hogy az adott körülmények között revízió semmiképp sem lehetséges, helyette azonban ez a kultúrpolitika hiátuspótló szerepet tölthet be, másrészt kifejezte a művelt nyugathoz való csatlakozás óhaját is, amihez Klebelsberg minden körülmények között ragaszkodott, mert csak így látta biztosítva az ország jövőjét. A kultúrfölény programjának alaptételét rögtön miniszteri pályafutása kezdetén, 1922-ben megfogalmazta: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá. ”15 Minden lehetséges alkalmat megragadott e tétel népszerűsítésére, hiszen az első időkben számos ellenzője akadt. Sokan nem tudták és nem akarták megérteni, hogy a Trianon utáni helyzetben hogyan lehet olyan „apróságokkal” foglalkozni, mint a kultúra ügye. Klebelsberg igyekezett meggyőzni ezeket az erőket, hogy a realitásokat figyelembe véve nem maradt más lehetősége az országnak: a katonai lefegyverzettség állapotában a kulturális örökség megőrzése és továbbvitele a fennmaradás egyetlen biztosítéka: „...valamint a római világbirodalom bukása után a népvándorlás borzalmaiból, ugyanúgy a világháború után a mostani gazdasági világháborúból is csak a kultúra segítségével lehet kiemelkedni... ” — írta egyik cikkében.16 Szállóigévé vált először megmosolygott jelszava, miszerint a lefegyverzett ország honvédelmi tárcája a kultusztárca kell hogy legyen. Emellett úgy érvelt, hogy ismét a reformkor példáját idézte: a magyar kultúrának a reformkorihoz hasonló politikai jelentőséget tulajdonított: annak ugyanolyan teremtő erővé kell válnia, mint akkor, hiszen a 19. századi politikai fellendülés is szellemi megújhodással kezdődött. Más alkalommal Szent István és Mátyás királyunk példájával igyekezett bizonyítani, hogy a felemelkedést mindig a kultúra támogatása készítette elő a történelem során. Magát a kultúrfölényt két szempontból is értelmezte Klebelsberg. Egyrészt abszolút értelemben, a magyar kultúra szemszögéből biztatott cselekvésre, hiszen a már elért színvonalat feltétlenül meg kell tartani, de nem elegendő csupán a szinten tartás, hanem a kor követelményeinek megfelelően gyarapítani kell kulturális értékeinket. Relatív értelmezése szerint pedig az összeurópai kultúrához kell viszonyítani a magyart, s arra kell törekedni, hogy attól semmiképp se maradjon le, különösen pedig a környező, ún. utódállamok esetében kell minden áron versenyben maradni. 15 KLEBELSBERG KUNO: Jöjjetek harmincas évek. Bp., 1930. 111. p. 16 Idézi: Huszti József: i. m. 104.p. 235
