Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

T. Molnár Gizella: Portrévázlat gróf Klebelsberg Kunoról

a bethleni konszolidáció ideológiai alapját jelentő mérsékelt, konzervatív megfogalmazások. Ez utóbbi elméleti megfogalmazásában, történeti távlatokba helyezésében kitüntetett szerepe volt Szekfű Gyula: Három nemzedék című munkájának, melyben a nemzeti önvizsgálat feladatát is felvállalta, azt kutatva, milyen hibák vezettek az ország Trianon utáni helyzetéhez. Hasonló szellemben, de inkább a jövő felé tekintve kapcsolódik ehhez a Klebelsberg Kuno által vallott neonacionalizmus és a vele szorosan összefüggő kultúrfölény eszméje, mely a keresztény-nemzeti ideológia sajátos klebels- bergi értelmezése volt. E világnézeti alapelvek megfogalmazása kettős jelentőségű volt. Egyrészt egész munkájának ideológiai alapját képezte, másrészt ezekkel az elvekkel megszólíthatok voltak a társadalom széles rétegei. Klebelsberg felfogásában ugyanis, a tragikus helyzetben olyannyira szükséges társadalmi stabilitás egyik fő feltétele a világnézeti stabilitás volt, s ő a neonacionalizmus és a kultúrfölény elvével kívánt ehhez hozzájárulni. A keresztény-nemzeti ideológia ezen felfogása a nemzeti öntudatra épült s a magyarság történelmi jelentőségét hangsúlyozta. Ez nyilvánvalóan revíziós célokat is szolgált, ami az adott helyzetben természetes volt, hiszen köztudott, hogy Trianon után nem volt a társadalomnak olyan rétege, nem volt olyan politikai irányzat, mely ne a revíziót kívánta volna, azonban a megoldás módjára vonatkozóan különbözőek voltak a „receptek”. Klebelsberg neonacionalizmusa éppen ebben volt több más hasonló elméleteknél. Ő maga így írt erről: „Mii értek én neonacionalizmus alatt?...az aktív, a produktív, a konstruktív emberek szolidaritását, a munkás, az alkotó emberek szent összefogását a rombadőlt haza újjáépítésének nagyszerű munkájában.

Olyan új nacionalizmusról gondolkodott tehát Klebelsberg, mely figyelembe vette ugyan a történelmi hagyományokat, s a reformkor eszméit, de már nem annak közjogi jellegét képviselte, hanem az új körülményekhez próbált alkalmazkodni, úgy, hogy a reformkori nacionalizmus előremutató vonásait alkalmazta a megváltozott történelmi viszonyok között. 1928. január elsején a Pesti Naplóban megjelent „A magyar neonacionalizmus” című cikkében11 12 a kultuszminiszter pontosan leírta, hogyan jutott a neonacionalizmus elnevezéshez:

„Azt a nemzeti érzést és elgondolást, amelyet a magyar iskola révén ápolni igyekszem, neonacionalizmusnak kell hogy nevezzem... Mert mi volt az elmúlt négy évszázadban a magyar nacionalizmus tartalma? Elsősorban küzdelem az osztrák centralizáció és germanizáló törekvésekkel szemben. Ez tárgytalanná vált miután elszakadtunk Ausztriától... Másodsorban harc volt a magyar nacionalizmus a magyar állameszmének beleplántálásáért azoknak a népeknek a leikébe, amelyek hazánk területén éppen azon idő alatt szaporodtak el, midőn a török és német egyaránt pusztította a magyart. Ez a törekvés is tárgytalanná vált annak következtében, hogy a trianoni béke elszakította tőlünk nemzetiségeinket... A magyar nacionalizmus ekként elvesztette legfőbb tartalmát, és így a régi érzés elé új célokat kell állítani...: művelt és jómódú nemzet akarunk lenni. ..” A cikk, melyben megfogalmazta Klebelsberg ezen elveit, nem maradt visszhang nélkül, a következő napokban számos bíráló, vagy éppen dicsérő hozzászólás jelent meg a sajtóban, többek között Rákosi Jenő, Berzeviczy Albert, Bárczy István tollából.

11 KLEBELSBERG KUNO: Neonacionalizmus. Bp., 1928. 142. p.

12 Uo. 120-126. p.

233