Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
MarjanuczLászló: Szeged polgári csoportjai a XIX. században
gabona térhódításának kereskedelmi előnyeit a német és zsidó kereskedők használták ki. A XVIII. században kifizetődőbb volt az állattartás, mint a gabonatermelés, mert a város határában lévő földek nem kedveztek a földművelésnek, s a polgárok egyedüli pénzforrása a külső legelőkön tartott jószág. Mivel ez a vagyon alapja, a cívisek ragaszkodtak a közlegelő fenntartásához.24 Polgároké és nemeseké volt a szarvasmarha 25 a juh 41%-a. Ezt a rendi polgári élethelyzetet kezdte ki a napóleoni idők konjunktúrája és nyomában a felismerés, hogy az agrárszférában maradva nem lehet felemelkedni, tőkét felhalmozni. Legalábbis nem a gazdálkodás önellátó, extenzív keretei között. A változások első áldozata szerb-görög cívis réteg. De intő jelek mutatkoztak a céhes polgárok számára is: 1828-ban 1373 főre rúgott a polgárok száma, mely alig volt több, mint a mesteremberek száma, akiknek viszont meg kellett szerezniük a polgárjogot a céhtagsághoz.25 Tehát már csak az szerzett magának polgárjogot, akinek feltétlen szüksége volt rá. Ezt mutatják a reformkori újpolgár-felvételek, mert azok többsége (70%) mesterember, illetve kereskedő volt, kiknek a rév- és vámmentesség, a bormérési benefici- um, a polgári nyugalom még érdemes előnynek számított. Ugyanezek a polgárok az 1840-es években fiaik társadalmi érvényesülését már megpróbálták más eszközökkel biztosítani: papnak, tanítónak és jurátusnak adták őket, tisztes (honorácior) szakmára, melyből mint városi tisztviselő, jól meg lehetett élni.26 Feltűntek a reformkorban a valódi nagypolgárok is, mint pl. Götz János, a legnagyobb adófizető. Ő gyűjtötte először az értéktelen sziksót és használta fel szappanfőzéshez, Szeged első, jelentős hasznot eredményező ipari vállalkozásához. A francianémet eredetű Scháffer-család a nyugati városi élet, a kövezés, csatornázás, világítás igényét hozták magukkal. Lakását Párizsból hozott parketta, holland mester által festett plafonképek, és Rubens eredeti festményeiből álló képtára díszítette. A Grün, Felmayer és Dáni családok Németországból érkeztek, ahonnét tőkét és szakértelmet hoztak magukkal, melyek segítségével Szegeden megalapították az első gyárüzemeket a nyomdászat, kékfestés és salétromgyártás területén. Közéjük sorolhatjuk a szegedi Zsótér-családot, mely elsőként keresett pénzének Szegeden gyári befektetést. Tudunk egy reformkori nemesi vállalkozóról is, Dercsényi báróról, bár szeszgyára hamar tönkrement, működése mégis tanulságos, amennyiben a városban élő nemesek polgári vállalkozására mutatott példát. A vagyona és rangja alapján ugyancsak a nagypolgári csoporthoz sorolható nemesi elem (Kárász, Babarczy, Vedres, Klauzál) részben birtokosi, de főként értelmiségi funkciókat gyakorolva polgárosodott és vált a reform szellemének hordozójává.27 Szeged társadalma azonban jelentős részben nem polgárokból (cívisekből) állt, hanem olyanokból, akik egyszerű városlakóként próbálták biztosítani megélhetésüket. A következőkben e nem polgárjogú, de a polgárosodás útját egyértelműbben járó csoportokról lesz szó. 24 Szeged története 2. 209. p. 25 CsML 1828-as Regnicolaris Conscriptio. Iratok, Tanácsülési jkv. 1828. nov. 3. 26 HABERMANN GUSZTÁV: Személyi adattár a szegedi polgárcsaládok történetéhez. Szeged, 1992. 318. p. Lásd Aigner, Rieger, Wöber, Zsótér családok! 22 Uo. Babarczy, Kárász, Klauzál, Vedres családok. 220
