Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
MarjanuczLászló: Szeged polgári csoportjai a XIX. században
AZ ELSŐ TÖRZSÖKÖS VÁLLALKOZÓK Létezett Szegeden a fentebb jellemzett tradicionális polgárság mellett egy másfajta polgári csoport, mely kívül állt a rendi kereteken, s mely a mezőgazdasághoz kötődő kereskedelmi és ipari funkciókon keresztül ért el jelentős tőkefelhalmozást, jutott el a polgári életmódhoz. Alapja elsősorban a terménykereskedelem, illetve a céhes korlátok nyűgét nem érző szabad ipar volt. Előbbi a történeti feltételek és a gazdaságföldrajzi adottságok sajátos egybeesése révén került előtérbe. Nevezetesen a napóleoni háborúk gabonakonjunktúrája életre hívta a szállítással foglalkozó szegedi hajósgazdák rétegét. Ők az ország két nagy gabonatermő vidékének: a Bácskának és Bánságnak a találkozási pontjánál érezték meg, hogy Szeged természetszerű gyűjtő és elosztó piaca lehet Dél-Magyarországnak.28 A nem céhes, szabad iparágak folytatóira az volt a jellemző, hogy sokkal alacsonyabb közöttük a polgárok száma mint a mesterembereknél, ami érthető, hisz a városlakók többsége nem a rendi tagozódáson belül helyezkedett el. További jellemzője a szabad iparágaknak, hogy kultiválásuk már a vállalkozás szabályai szerint történt. Ilyen fejlődő és vállalkozói érvényesüléshez vezető foglalkozásnak tartjuk a hajósfuvar mellett a Rókushoz kötődő sertéshizlalást, melyből két népi iparág: a szappanfőzés és szalámigyártás sarjadt ki. Vállalkozói módszerekkel folytatták az ács és faragó mesterséget, mely a tiszai hajózás szakmai hátterét adta, a halászatot, melynek hasznosítását a fisérek tőkés bérletben oldották meg (Wodiáner Fülöp). Ebből az iparágból további feldolgozó jellegű mesterségek szakadtak ki, melyek sózó, halhasító és halszárító vállalkozásokként (Götz János egyik befektetési területe) működtek a külső tanyai telephelyeken.29 Ezek a korai vállalkozók tekinthetők a reformkori polgárosodás igazi hordozóinak, a maga 1848-on is átívelő hatásaival, életpályáival. Fejlődési sajátosságként fogjuk fel, hogy az imént leírt folyamatok színhelye döntő mértékben a Felsőváros és Rókus volt. Gazdasági súlyukat jól szemlélteti az állami adó nagyságának városrészenkénti megoszlása. Szeged 30 Ft feletti adózói között 1840-ben abszolút értékben már a felsővárosiak voltak többségben, míg az egy főre eső adó nagysága tekintetében alig maradtak el a palánki átlagtól (72, illetve 88 Ft).30 Főként a Tiszához kötődő életforma és kenyérkereset a XVIII. század végétől indul virágzásnak, amit az emelkedő adófizetéseken túl jól mutat a város vezetésében játszott irányító szerep.31 Szeged egyik — vagyoni értelemben — legpolgárosultabb csoportja: a hajósgazdák. Működésük a napóleoni háborúk idején lendült fel, s a gabonaszállítás üzleti kihasználásán alapult. Kiemelkedő képviselőik az Ábrahám, Götz, Kopasz, Tombácz és Zsótér családok voltak, az első polgári jellegű szegedi vállalkozók. Hivatalos besorolásuk tevékenységük funkciója alapján „kereskedő” volt, míg a náluk elhelyezkedő „hajós legényeket” napszámosoknak tekintették.32 Tipikusan a forgalommal összefüggő 28 NIAMESSNY MIHÁLY: Szeged és a Délvidék. Szeged, 1937. 15. p. 25 Szeged története 2. 360. p. 30 Uo. 504. p. 31 PILLICH KÁLMÁN: A régi Szeged. = Szegedi Napló, 1902. dec. 25. 32 CsML 1828. évi összeírás. Iratok. Print József bíró utasítása 1828. jan. 28. 221
