Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)

Berta Tibor: A szegedi tanyai iskolák története 1867-ig (Vázlat)

tes része, de télen is nem megvetendő sokaság tartózkodik, alkapitányi nevezet alatt egy jó esztendei fizetséggel felruházandó tisztviselőnek megállapítása kívántatik, akinek előleges s főkötelessége lenne, a messze terjedő pusztákban nemcsak a személlyes, és vagyonbéli bátorságnak a fenntartása, hanem egyéb policziabéli ágaknak, mellyek ugyan azon mint egy megnépesedett pusztákban megállapíthatók legszorosabb felvigyá- zással ügyelni...”3

A külterület benépesedésére szintén közvetett bizonyítéknak számít, hogy a tanyákon élő lakosság illegális temetkezési helyeket kezdett el használni. Ennek feltehetően nemcsak anyagi okai voltak, hanem érzelmiek is. A „szállásokon” élők szülőföldjüknek ekkor már inkább a pusztát tekintették, mint a várost. Ilyen tiltott temetkezési helyként említik a korabeli iratok a szatymazi Nagyhalomnál kialakult temetőt.4 Az egyház és a városi hatóságok valláserkölcsi és közegészségügyi okokra hivatkozva természetesen tűzzel-vassal tiltották az illegális temetők használatát.

Az 1830-as években megerősödött tanyásodási folyamat szükségszerűvé tette a hatalom részéről a külterületen a közigazgatás kiépítését, a közbiztonság megerősítését. A hatalom másik pillérének, az egyháznak pedig előbb-utóbb gondoskodnia kellett a tanyai lakosság hitéletéről és az ifjúság valamilyen szintű vallási oktatásáról. Ekkor már ugyanis hiába tette kötelezővé az egyház, hogy a tanyai lakosok legalább egyszer oltári szentséget kapjanak, illetve a gyerekek vallásos nevelésben részesüljenek. A várostól való nagy távolságok ellenőrizhetetlenné tették a papság által megfogalmazott követeléseket és elvárásokat.

Az állandósult tanyán lakással magyarázható tehát, hogy a szegedi alsófokú tanyai oktatás csírái is az 1830-as években jelentkeznek először. Melicher János ferencesrendi plébánosi helyettes 1836-ban szerzetes társaival közösen ajánlkozik, hogy „...téli holnapokban, maga, vagy szerzetes társai szállásról szállásra rendszerént költöznének, a szülőket gyermekeikkel együtt a keresztényi hit üdvteli parancsaira oktatandók...”5 E szolgálat fejében a szerzetesek a városi tanácstól fogatot és lovat kértek. Kreminger Antal alesperes, már püspöki jóváhagyással és támogatással, 1837. december 14-én kelt levelében megismételte a kérést,6 amellyel a tanács december 19-i ülésén érdemben nem foglalkozott. Pedig a ferencesek az „...alsóvárosi szállásokon minden keresztényi oktatás nélkül, önmagok, a Nemes város, sőt a Haza bizonyos kárára, s veszélyére növekedő gyermekek sajnos helyzetét számbavéve, s ezen, tudatlan szülőiktől nem is oktatható, ifjú nemzedéket jókor a szent hit béplántálása által jóra hajlani”7 kívánták nevelni.

Az ügy megvizsgálásával a tanács Heszler József számvevőt és Hódy Imre tanácsnokot bízta meg. Hivatalos jelentésüket 1838 augusztusára készítették el,8 * melyben javasolták, hogy a felsővárosi tanyavilág lakosainak lelki gondozását a minoriták lássák

3 Csongrád Megyei Levéltár (CsML), Szeged Város Tanácsának (SzVT) iratai 3153/1832.

4 CsML, SzVT iratai 3515/1832.

5 Kreminger Antal alesperes levele a városi tanácshoz (Szeged, 1837. júl. 7.) CsML, SzVT iratai 1809/1837.

6 CsML, SzVT iratai 3233/1837.

7 CsML, SzVT iratai 1809/1837.

8 A jelentést az 1838. aug. 30-i tanácsülésen mutatták be. CsML, Szeged Város Tanácsülési jegyzőkönyve (SzVT Tü. jkv.) 2200/1838.

186