Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági temesközből II.
SZ. BOZÓKI MARGIT—SZABÓ JÓZSEF NYELVJÁRÁSI SZÖVEGEK A SZEGEDI KIRAJZÁSÉI VAJDASÁGI TEMESKÖZBŐL IL* 5. MAGYARMAJDÁN, MAJDÁN (MAJDAN) KISLÁNYKORI EMLÉKEIM — Apám pásztorembör vót, és mink is vele vótunk, vigyásztuk a birkákat, mök hajtottuk, mikó fejt. És mikó mökfejt, hajtotta tovább a birkákat legéni. Gazdáná vótunk, az anyám csináta a túrót, öntötte ruhába fő. Ótóvá csináták, és akkó | hát mit mongyak. Mindön vót. Anyám az járt ki | nyírni a birkákat. Ity sokat möntek nyírni. Csóka, Oroszlámos | mindönfele möntek nyírni birkákat. Mök hát apám is tudót nyírni, csak hát ű segítőt fogni űket. És akkó most mit mongyak még? Vót égy bátyám, a is juhász vót apámmal eggyütt. Hát mink vótunk öten testvérük. Há most mám magam vagyok. És akkó ez a bátyám is ugye juhász vót, asz szerette a birkákat. De a másig bátyám az nem szerette, az nem vót juhász. Tanyákon vótunk. Anyám nagyon tutta a bir- katúrút csináni. Ótották. (Miből készült az ótó?) — Bárány gyomorbú. Bárány gyomorbú. Mikó az a bárám mék tejes vót, akkó ászt levákták, akkó a gyomorba mint tej vót. Akkó abba töttek sok sót, és akkó asztad bekötötték, és föl a füstre. Abbú vót nagyon jó ótó. Akkó nem vót így az üzletégbe ótó, mim most van. Ászt abbú csináták. Igen. Jó vót minden, az a sog birkatarhó, túrú, minden. Hát csináta anyám ászt a gömöjéket, amit mond a mönyem is, csináta asztat ugye. Tötték szépen ruhába, ászt föl a hász tetejire, hoty szépem möksárgújjon. És mindön nap mögmosták abba a fris savóba, és akkó újra főtötték a hásztetőre. És az mikó mögért, akkó vitte a gazda haza. Évvé dógozott az én anyám. — És ém még a kislánkori életömrű mit mongyak? Szógátam mindig. Szóga vó- tam. Vótam Némödbe, mindönfele vótam, csak éré kevés hejt vótam. Némötországba is vótam. (Hogyan kezdődött és hogyan telt a juhásznak a napja?) — Hát, hájjá, hát telt, csak mindig rabszolga vót. Mög nem möhetött | séhova sé a birkáktú, mer fejni köllött este, fejni köllöt röggé, délutám má hajtotta űket legéni, mönt velük ügyé. Nem vót neki ünnepje sé. De hát ű szerette — nagyapánk — észtét nagyon, észt a juhászságot. Három órakó keltünk, mink is möntünk űvele hajtani a birkát. És akkó isztrongátunk. Ű ügyé űt a lúgba, ű fokta űket, fejt. Karámba vótak. A * L. Tanulmányok Csongrád megye történetéből XXI. 275—310. 275
