Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)

Glück Jenő: Áttekintés egy aradi vízügyi térképgyűjteményről (1784–1862)

13. között Aradot védő töltések csak nagy emberi és anyagi erőfeszítésekkel párosítva tudtak ellenállni. Öt évvel később a vízáradat bizonyult hatalmasabbnak.?

A Maros hasznosításának továbbra is elsődleges célja a víziszállítás biztosítása volt. Ennek keretében is a sószállítás jelentette a legfontosabb tényezőt, hajóknak titulált dereglyék segítségével. Arad megye iratai között számos központi és helyi kezdeményezés nyoma szerepel a fenti cél érdekében. így például 1747-ben a megye a kamarától pénzbeli hozzájárulást kért, hogy az Arad mellett eliszaposodott főmederből a holtágakra zúdult és szétterülő vízmennyiséget levezessék.« Maga a sószállítás embertelen körülmények között történt, részben a szabályozatlan folyó szeszélyei folytán.9 Igaz, a kérdés megoldására 1773-tól további lépések történtek, a jóindulat azonban a Maros alsófolyásával határos megyék szokásos vitájába torkolt. Végül központi utasításra 1780-tól Sachs Zakariás nevű mérnök irányítása alatt részben kamarai pénzből, nagy részben közmunkával, némi munkálatok kezdődtek. Arad megye azonban csakhamar felpanaszolta, hogy ezek nyomán a víz áradáskor fokozott mértékben zúdul partjaira, lassabban vonul le és a posványok területe máris megnőtt.io Mindenesetre a vízszabályozás színvonalának emelése parancsolólag követelte meg a vízi térképezés javítását.

Az Országos Levéltár és az Esztergomi Vízügyi Múzeum gyűjteményében végzett kutatásokból kiderül, hogy az illető század vége felé szakszerűbb térképek készültek. Ezek között említhetjük Maros-Portus és Szeged közötti hajóvontatási utat felvázoló térképet, amely immár figyelemmel volt az üres vízi sószállító eszközök visszatérésére is. A „Hydraulische Ideal-Plan” című munkálatot (1777) két évvel később egy szélesebb perspektívával elkészült vázlat követte, amely javaslatokat tartalmazott a hajóút egyszerűsítésére, elsősorban átvágások révén. Ezen időszakban részlet térképek is megjelentek Szabadhely, Csicsér, Mondorlak és Glogovác vidékének vízrajzával.n

Az újabb tervezgetések kapcsán készült 113 térkép ismeretlen időpontban az aradi „Kölcsey” egyesület birtokába került, majd a kultúrpalota felépítése után (1913) egy létesítendő múzeum céljaira ajánlották fel. Végül 1952 után az újonnan létesült aradi tartományi múzeum középkori gyűjteményébe sorolták be M. F. 775. gyűjtőszám alatt, meghagyva a térképek hátlapján lévő kettős egykori jelzetet, amelyek alapján az egyes példányok idézhetők.

A legrégibb példány 1784-ből származik és az anyag lényegében 1862-ig folytatódik. Úgy látszik, hogy néhány későbbi térkép véletlenszerűen került a gyűjteménybe. Viszont egy közbeeső 1847-es leltározás nyomai azt mutatják, hogy a gyűjtemény gerincét képező megelőző időszakból származó anyag megtizedelve maradt fenn. Összefüggőbb részt csupán Rieger vízimémöknek 1830—1838 között készült munkái mutatnak. A szövegek általában németek, a helynevek azonban az egykorú magyar elnevezéseket tükrözik.

A térképanyag néhány kivételtől eltekintve, amelyek képet szolgáltatnak a teljes folyóhosszról, csupán az alsófolyást tárgyazzák Zámtól a torkolatig. A Maros teljes át- nézetét elsőként egy 1788-ból származó térkép szolgáltatja, készítője azonban ismeret- 7 8 9 10 11

7 Gaál Jenő: Arad vármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása. Arad, 1898. 420.

8 Állami Levéltár Arad, Acta Congregationum 55, 110, 111/1747, 178/1748.

9 Márki Sándor: Arad szabad királyi város és Arad vármegye története, Arad 1895. II. 879.

10 Uo. 20, 50/1783, 297, 368, 384, 425, 503, 1036/1785.

11 Az esztergomi Magyar Vízügyi Múzeum gyűjteményében.

6