Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Kovách Géza: Márki Sándor erdélyi kapcsolatai szegedi tanársága idején
GYALUI FARKAS LEVELEI MÁRKI SÁNDORHOZ 1. A Tud. Egyetem és az Kolozsvár, 1921. június 11. Erdélyi Múzeum Könyvtára Mélyen tisztelt Barátom! Nem tudok uralkodni az idegeimen, a fájdalmamon, hogy Te is távozol és könnyes szemekkel írom e sorokat. 29 évig voltál ennek az egyetemnek, a kolozsvári magyar egyetemet értem, s ennek a városnak az ékessége. Nemes, jóságos szívedben gyűlölet nem volt, amit írtál azt mi, akik a világ tudományos termésének javát őrizzük, bámultuk s büszkék voltunk objektivitásodra, műveidnek modem, magas színvonalára, s ami engem elragadott mindig, arra a szépségre, mely azokat ékesítette. A poezis ott tartotta virágfüzéreit fölöttünk. Búcsú soraidat helyre kell igazítanom, nem nagyobbrészt — mindnyájan — tanítványaid voltunk, kivált én, aki a Te Világtörténetedet állandóan olvasom, akinek könyvei nemcsak tanulságosak, de vigasztalás is, mert oly magas szférákba visznek az emberi igazságszeretet és tárgyilagosság oly tiszta légkörébe, hogy az ember mindig megszabadultnak érzi magát — olvasva Téged — a jelen nyomasztó piszkos gőzkörében. És Te távozol tőlünk! Mindig őszintén beszélek: e pillanatban is megmondom amit érzek: sajnálom, hogy itt maradtam. Sokat szenvedtem itt attól a gyűlölködéstől, mely régebben is a magyarságot politikai okokból indiai kasztokra osztotta. Akkor is egy pár nagyon kevés ember volt itt, akire gondolva lehetővé vált itt maradnom. De akkor volt fiatalságom, voltak gyermekeim és ép volt a szívem, nem tört meg annyi csapás alatt. Akkor is Te voltál a szívemben az emberi jóságnak aranyfedezete, fő tartaléka, mint a bankjegyek aranyfedezete. Sok értéktelen papírfoszlány forgott közkézen, de a tudat, hogy van itt olyan aranyszív, amely jóindulattal és szeretettel viseltetik irántam is, mint minden ember iránt, megadta az értéket a többinek, a néha piszkos papírcsomagoknak. Azt hiszem nem újság előtted az a mély tisztelet s igaz nagyrabecsülés, mellyel személyed iránt viseltettem. Ezért érzek most oly fájdalmat, hogy Te is elmégy. Ki marad már itt? Mindnyájunk mély hódolatteljes tisztelete és szeretete kísér. Menj innen, menj, itt még ma sem tanult eleget a magyarság egy jó része, ma is gyűlölettel, gyanúsítással, kicsinyléssel van egymás iránt és itt bár a Te személyed most még nagyobb, még fontosabb, s még nélkülözhetetlenebb, még Te sem tudnál a szenvedésben vonagló, egyben- másban félre is vezetett, de szerencsétlen magyarságot e pillanatban (históriai pillanatot s időszámítást értek) nyugodtabbá tenni, egymás iránt való bizalommal megtölteni. Isten adjon Neked hosszú életet még, Nálad az élet egy volt a munkával és áldjon meg minden jóval Téged és drága jó családodat. Tarts meg engem kegyes jóindulatodban, amint én a Te jóságos, nemes alakodat lelkemben mint egy paraszt ember háza falán a szentképet fogom őrizni és tisztelni. Nekem fiam halála óta vajmi kevés várni valóm van ezen a világon. Sok utazásomban, mikor egy város minden szépségét, nevezetességét már láttam, kiélveztem, mikor már nem volt mit keresnem, pakoltam *és a vonat indulásáig gyötrelmes türelmetlenséggel vártam. így vagyok most a világgal, már mindent láttam benne, nagyon is láttam. Már 22
