Tanulmányok Csongrád megye történetéből 24. (Szeged, 1997)
Giczi Zsolt: Az 1938-as Szent István jubileumi év Szegeden. A szegedi katolicizmus történetéhez
tudós és egyetemi tanár háromfelvonásos tragédiáját 1933-ban már színrevitték Budapesten. Az igényes kritikusok (mint például Schöpflin Aladár a Nyugatban) a budapesti bemutató után elismerő hangon írtak Sík Sándor új művéről. A történeti téma felújításaként köszöntötték, és különösen nyelvezetének stílusát, valamint lendületes pátoszát méltatták.49 Szegeden is bemutatták egyszer a művet, úgyhogy nem volt ismeretlen a város közönsége előtt. Az 1938-as felújítást két ok miatt tették április 11-éré. Az egyik a Szent István jubileumi év volt. A másik az, hogy ebben az évben ezen a napon kezdődött a nagyhét, s ennek hangulatához jól illett a darab tartalma. A mű cselekményének középpontjában a halódó pogányság és az egyre erősödő kereszténység küzdelme áll. A két erő megszemélyesítője Vazul és István. A szegedi újságokban megjelent kritikák egyöntetűen jó véleménnyel voltak a darabról és az előadásról. Közülük a Délmagyarország című napilapban megjelent sorokból idézünk. A cikkíró így méltatta a darabot: „Az Istvánná tisztult Vajknak, az országépítő szent királynak harca ez a költői lélekkel megalkotott és költői szépségekkel felékesített dráma, István király országépítő harca minden ellen, ami talán szép és hangulatos, mert ősi emlékek romantikája lengi körül, de végzetes veszedelem, mert vészjóslóan morajlik körülötte a megújult világ, a második évezred történelmi akarata. István király nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy idejében felismerte ezt az akaratot és be akarta, be tudta fogni az örök magyarság szolgálatába. De közben meg kellett harcolnia azokkal, akik a legközelebb álltak a szívéhez, akiket a legjobban szeretett. És el kellett pusztítania mindent, ami a múlté volt... Sík Sándor lelke teleszívódott István király emberfeletti nagyságával. És teleszívódott a korral is, amelyben történelmi alakjai éltek és amely minden nagy problémájával együtt talán éppen most, a kilencedik századfordulón reinkarnálódik. ”50 Az előadásról magáról ezt olvashatjuk: „A szegedi színház sok jószándékkal igyekezett azon, hogy ünneppé tegye az István király előadását. És többé-kevésbé sikerült is. Ha hiányosságok mutatkoztak imitt-amott az előadás menetén és külsőségein, a szándék jóságát elvitatni nem lehet. Szabó István illúziót keltő István király volt, Sármássy Miklós sok erővel érzékeltette Vazul herceg lázadó pogányságát. Nagyon szép színészi teljesítményt adott Szilágyi Szabó Eszter Gyöngy szerepében... Veszély Pál öreg regöse nyíltszíni tapsot kapott, meg is érdemelte. A többiek ... valamennyien becsületes jószándékkal igyekeztek megoldani a rájuk rótt feladatokat.”51 Az előadás közönsége nagy tapssal jutalmazta a szereplőket, és a jelenlevő szerzőt, akinek a vasfüggöny előtt is meg kellett jelennie. A Sík Sándor színművének bemutatását követő napon Gyula névnap volt. A város katolikus és társadalmi egyesületeinek képviselői — az ilyenkor szokásos módon — tisztelgő látogatásokkal köszöntötték Glattfelder püspököt. 1938. április 12-én a Szegedi Katolikus Kör és a városi egyházközségek jókívánságait dr. Vinkler Elemér kormányfőtanácsos adta át a megyéspüspöknek. Beszédében megköszönte Glattfelder jelentős munkáját és irányító tevékenységét a „kettős szentév” előkészületeiben, s utalt a frissen megjelent könyvére. Ez a mű a „Szentek és hősök 1038—1938” című munka volt. Glattfelder a köszöntőre válaszolva hangsúlyozta: „Nem véletlen, hogy írtam és 49 * 51 49 Baróti Dezső: Sík Sándor. Akadémiai Kiadó, Bp. 1988. 64. p. so Délmagyarország, 1938. április 12. 7. p. 51 Uo. 104
