Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
zett csomagot, s abban szeszesitalt találva Kolibicára visszaszekerezés közben alaposan elázott. Nos, Laczkovits hadnagyunk az akkor szokásos fegyelmezési eszközt alkalmazta, amit én még életemben akkor láttam először, kiköttette az illetőt. Alakulatunk a hegyekben erődítési munkálatokban vett részt. Bunkerokat építettek, vagy az első világháború idején készített hadiutakat tisztították meg a leomló törmeléktől. Ugyanis jó állapotban találhatták ezeket a hegyi, faburkolatú keskeny utakat. Ezek azután jó „szolgálatot” teljesítettek a muszkavezető románoknak, amikor 1944 augusztusában átállottak a szövetségesek oldalára. De így jártak katonai vezetőink a völgyekben készített tankcsapdákkal is, amiknél szabotázs akcióval (ellopták a cementet és a lakosságnak eladták!), a patakok vize szétmállasztotta őket. Az ún. Árpád-vonal bunkeréit is a veszteségek miatt be kellett robbantani, s alakulataink ezzel a föladattal lettek megbízva a visszavonulást megelőző hetekben német katonai parancsra. Alakulatunkat Óradnára irányították (Rodna), ahol emlékezetem szerint legföljebb egy hétig tartózkodhattunk. Itt vendégelte meg századparancsnokunk a zászlóaljunk másik két századának tisztjeit. Ugyanis a konyhánknak olyan jó híre kerekedett, hogy ennek bizonyítására történt ez az esemény. Én egy nyugdíjas román tanító házában kaptam szállást a feleségemmel, akit szekérrel Kolibicáról az egyik szekerünkkel Óradnára vihettem. Az öreg nyugdíjas román tanítóval hosszú beszélgetésekkel töltöttük időnket. Egy mondata még ma is emlékezetes számomra: „Ti, magyarok vagytok a víz, de mi maradunk, mert mi vagyunk, románok a szikla”... Óradnáról Újradnára irányítottak bennünket. Innen rövidesen tovább kellett mennünk Máriavölgybe (Valea Maré). A századtörzs a völgyben lévő iskolában kapott szállást. A munkásszázad a keretlegénységgel az Emberfő nevű (1932 méter magas) hegyen néhány zsidó munkaszolgálatos századdal együtt „erődítettek”. A munkaszolgálatosok között számos értelmiségi zsidó, pl. színész, ügyvéd, orvos és egyéb értelmiségi volt, akiknek a mostoha elszállásolás, hegyi táborozás mellett igen nagy szenvedést jelentett a dohány hiánya. Erről tudomást szerezve, egy alkalommal vittem nekik cigarettát, s amikor a következő alkalommal újra meglátogattam őket, az egyik férfi egy szép turistabottal ajándékozott meg. Ezt — fiatal fenyőfát lehajazva — tűzön bekormozva, különböző figurákat, dátumot, neveket faragva rá készítette el. Amikor augusztus közepén a századparancsnokomtól szabadságot kaptam, ezt is hazavittem Újvidékre, s később is megőriztem. Nemrégen egyik volt zsidó szegedi piarista diáktársamnak, Perjés Sándornak adtam át azzal a kéréssel, hogy adja át a budapesti zsidó múzeumnak, dokumentumként őrizzék tovább ők. A zsidó munkaszolgálatos századok között az egyik ún. fehérkarszalagosokból állott. Ezek kikeresztelkedett zsidók voltak, mégis bevonultatták őket azzal a hitegetéssel, hogy különleges elbánásban részesítik őket. Ezt ők csak úgy tudták elérni, hogy a csomagjaikba a hozzátartozók pl. fogpaszta tubusba — kivéve belőlük a pasztát —, százpengősöket csavartak. így bőségesen el voltak látva pénzzel, a „keretlegényeket” könnyen megvesztegethették, s a pénz megtette a maga hatását... A máriavölgyi iskola tanítónője engedélyével az iskolakápolnában vasárnaponként istentiszteletet szerveztem. Mivel a szolgálatvezető, Német Pál (ugyancsak megvesztegetésképpen!) egy szép tangóharmonikát kapott, ezzel a harmonikával kísértem a vallásos énekeket, hogy ne csak imádkozással, hanem énekléssel is hatásosabbá tehessem a 314
