Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
ségem, a családi nevem, mert csak a számok felolvasásával közölték mindig ki és hova megy majd dolgozni, a rézbánya különböző munkahelyeire. A Szegedről érkezett első zsidó munkásszázadokat később Szentkirályszabadjáról 1943. július 20-án újabb öt tényleges század, majd Székesfehérvárról és Zomborból 1943. július 30-án is öt század követte. Ezen felül egy Jehova Tanúiból álló századot is hoztak, akik nem voltak hajlandóak fegyvert fogni. Újabb századok később a Rhön Haidenau és egyéb lágerekbe lettek szállítva. A Berlin Lágerben egy barakk-kórház volt a nagyon súlyos betegeknek, a krumpli veremből egy fogdát alakítottak ki és egy temető is volt. Külön hely volt kijelölve a mindennapos kikötésekhez. Külön konyhában főztek a munkaszolgálatosoknak és a keretlegényeknek a németek által adott nyersanyagból. Természetesen a keretlegények élelmezése a munkaszolgálatosoktól ellopott élelmiszerrel lett feljavítva. Eleinte járt naponta egy fél „profunt” (kocka alakú kenyér, barna lisztből), néha penészesen, tíz naponként adtak egy csomag cigarettát és egy kis lekvárt. A főtt étel ehetetlenül rossz volt, de más híján ezt kellett enni. Reggelire egy híg burisleves, vagy híg kávé volt. Ebédre és vacsorára káposzta vagy krumpli egy kevés birka, vagy kecskehússal belekeverve, Töfelmargerine-val főzve. Igyekeztünk a szemétből krumplihéjat lopni, hogy azt a tűzhelyen megsütve ehessük pótlásnak. A kalóriaszegény élelem pótlására eleinte a láger kerítéséhez jövő szegény szerb lakossággal cseréltünk ruhadarabjainkért, különböző élelmiszereket vettünk, amíg az itthonról vitt pénzünkből futotta. A keretlegények fegyelmezése a barakkokban kétségbeejtő volt, büntetés, büntetést követett. Igyekeztünk vasárnapi pihenőnapon is a munkahelyre kivonulni, ahol a Todt szervezet emberei voltak a munkavezetők és akik között sok volt a hitleri rendszerrel nem szimpatizáló és ezért a Todt útján Borba küldött bevonultatott. Egyik héten reggeltől estig, másik héten estétől reggelig tartott a munka, 12 órás műszakokban, fél óra pihenőidővel. A munka a hegy berobbantása, a berobbantott kőzet vagonba rakása volt baggerekkel (ezt nem zsidókkal csináltatták) és a beérkező csillevonatokat kellett a hegyoldalba ömleszteni és elplanírozva a vasúti síneket a szélére helyezni. Néhányan a „Stollen”-ben dolgoztak, az alagút építésében, amit vízgyűjtőnek szántak egy vízi erőmű működtetéséhez. Természetesen a vonatokat zsidók nem vezethették. A hazavonulás után újra kezdődött a keretlegények fegyelmezése. Eleinte havi egy levelet lehetett haza írni, később csak nyomtatott tábori lapokat, amire csak a feladót és a címzett nevét lehetett ráírni („Jól vagyok, egészséges vagyok” nyomtatással), majd ez is megszűnt. Eleinte kaphattunk otthonról leveleket a tábori postaszámra, később a szemünk láttára dobta tűzbe a század teljes érkező postáját a keretlegények egy-egy vezetője. Ez a legkegyetlenebb kínzások egyike volt. A legkisebb fegyelemsértést is kikötéssel igyekeztek büntetni és a latrinára kimenőket is büntették, fegyelmezték útközben. A barakk-kórházba csak nagyon súlyos sérülés, vagy betegség esetén lehetett kerülni, ahol a katonaorvos mellett munkaszolgálatos orvos is dolgozott (Szegedről dr. Varga László szemész és Levendel László orvostanhallgató nevére emlékszem). A táborparancsnok Balogh András alezredes volt, aki vasárnaponként úgynevezett „hegyi beszédeket” tartott a láger hegyoldalában. Első időben még a németeket is bírálta, sőt egyszer azt mondta, „ha a németek nem teljesítik a szerződésben vállaltakat, hazamegyünk Magyarországra”. Ez persze egy elérhetetlen vágyálom volt csak. Rö307
