Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
hogy szegény csongrádi Berkes Pistát el is találták. Szerencsére nem halt meg, csak súlyosan megsebesült.”6 A csata még nem ért véget, az ötvenötös légvédelmisek is visszalőttek és egy biztos lelövésük volt. Tyukász Lajos távmérős őrvezető így látta: „A gépet biztosan lelőttük a Boforsunkkal, de a típusára nem mernék megesküdni. Lehet, hogy IL-2-es csatarepülő volt, de lehet, hogy nem. Ám ezután nagyon érdekes dolog történt. Ahogy a magyar katonák összeszedték magukat, a németek elkezdtek hadonászni és le akartak zavarni bennünket az útról, hogy majd ők szépen továbbmennek. A leghangosabb német valami tábornok volt. Úgy üvöltött velünk, mint a kutyákkal szoktak. Ebben a pillanatban megjelent Árvay Viktor vezérőrnagy, odalépett hozzám és azt mondta: «Fogd a géppisztolyod fiam, gyerünk.» Odament a német tábornokhoz és valamit beszéltek, mi pedig pár méterrel arrébb, de körbefogtuk őket. A tábornok ránk nézett, és pár perc vita után ugyanúgy mentünk tovább, mint addig... ”7 Ennek az incidensnek is meg lett a böjtje, ugyanis néhány órával később egy német Messerschmitt „véletlenül” végiglőtte a magyar oszlopot, amelynek következtében néhányan meghaltak és megsebesültek. Schell Zoltán ezredesnek, a hadosztály későbbi parancsnokának kimutatása szerint július 12-ig a veszteség már 57 tiszt, 2463 fő legénység, 3253 ló és 34 közepes, 15 nehéz harckocsi.8 Az ötvenötösök és a Waffer-SS Az ötvenötös veteránok többször kitértek egy incidensre, amely abszolút jellemző volt a németek problémamegoldó képességére. Vajda őrvezető így látta ezt az esetet: „A visszavonulás közben sokszor hátrahagytak bennünket, gépágyúsokat páncélelhárítás miatt, mert a lövegűnk nagyon jó lett volna T-34-esek ellen is. Mi azért nem vártuk meg az oroszokat, haladtunk a deszkaúton visszafelé, de mindig voltak mögöttünk német egységek is. Általában ezek SS-egységek voltak, páncélozott, gumikerekű járművekkel. Azt már kitapasztaltuk, hogy ha feladunk egy állást, mindig ők az utolsók, akik otthagyják azt. Néha megelőztek, de mindig voltak mögöttünk is a tábori csendőrökkel együtt. Az egyik délután megelőzött bennünket egy ilyen SS páncélozott jármű. Szerencsénkre, ugyanis alá volt aknázva az út. Felrobbant a gépjármű, de a katonáknak nem lett semmi bajuk. Úgy láttuk, hogy nem nagyon lepte meg őket a dolog. Segítettünk nekik mi is, hogy eltávolítsuk az útról a roncsot. A közelben volt néhány lengyel parasztház, akiknek biztos, hogy semmi közük nem volt az esethez, mert ezt is a partizánok csinálhatták. Az SS-ek teljes higgadtsággal kihajtottak mindenkit a házakból, nőket, gyerekeket, lehettek vagy ötvenen, s ott, előttünk agyonlőttek mindenkit. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, beszálltak a járműveikbe és szó nélkül továbbmentek. Máskor is találkoztunk ilyen egységekkel. Egyszer szinte fejvesztve menekültünk, mert közel voltak az oroszok, mi meg nem akartuk kilőni az utolsó lőszereinket, mert akkor nekünk is gyalogos katonának kellett volna mennünk. Akkor szembe jöttek ve6 Nagy László visszaemlékezései alapján. Csongrád, 1998. 7 Tyukász Lajos visszaemlékezései alapján. Csongrád, 1998. 8 Kanyó Ferenc, In: 76-77. p. 302
