Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)

Bevezető

Sajnos kissé megkésve ismertük fel a Hadtörténeti Levéltár anyagában található Honvédelmi Minisztérium 22. osztály hadigondozási iratanyagában meglévő nagy lehetőségeket. Mennyisége önmagában is riasztóan nagy, de valóságos kincsesbánya. Ebben találhatók a veszteséglajstrom alapját képező részletes alakulat-veszteségkimutatások, amely egy harmadik adatbázist jelentett. Több korábbi téves adat korrigálását a kiegészítő kötetben ez alapján tudtam elvégezni. Az 1944. november 2-a utáni alakulat- veszteségjelentések is részben megtalálhatók.

A többrétű forrásfeltárás ellentmondásos adatokat is felszínre hozott, sőt több esetben egy forráson belül is előfordul, pl. a holttányilvánító bírósági határozatban. (Holttányilvánítás egyébként máig is csak kb. 70%-ban történt meg!) Részben az ellentmondások feloldása, másrészt a még mindig meglévő hiányok pótlása (sokszor az elhunyt személyek pontos azonosítása) tette szükségessé, hogy a lakosság többirányú segítségét is kérjem. A kigyűjtött adatbázist a helyiek helytörténeti ismeretével és emlékezetével is szembesíteni kellett, amely új módszerként jelentkezett. Szinte az utolsó pillanatban, a még élő 1922-1923-ban született utolsó hadköteles korosztályok célirányú vallatása és kontrollja döntő volt. Ez a módszer rendkívül munka- és időigényes, de a kutató számára nagy segítséget jelentett, nem is beszélve az érzelmi azonosulás élményeiről. Ez a módszer tapasztalatom szerint csak kis- és közepes településeken lehet eredményes, Szegeden már nem működött, ahhoz túl nagy a város. Itt a különböző honvéd hagyományőrző, bajtársi, hadifogoly és zsidó civil szervezetek segítettek. Ez azonban már nem azonos az előbb vázolt módszerrel, mert a beszélgetéseket mindig csoportban érdemes végezni. Az emlékezet ugyanis csalóka, helyben kell ütköztetni és a kutatónak célirányosan provokálni és irányítani is szükséges.

A zsidó áldozatok emberveszteségének kiszámítása a legtöbb módszertani problémát vetette fel, mert sem a deportáltakról, sem a koncentrációs táborokból szabadultakról, illetve a visszatértekről nincs iratanyag. így csak másodlagos iratokból nagy hibaszázalékkal lehet személyre bontott veszteség-bemutatást végezni. A deportáltakról rendelkezésre áll az 1944 áprilisában kötelező kormányrendelet alapján készített zsidó hitközség névsora, de ez távolról sem teljes. Az első szegedi kötetben több száz áldozat neve található, akik nem szerepelnek a hitközségi névsorban és csak a holttányilvá- nításokból derült ki szegedi mivoltuk. Viszont ahol családok pusztultak el, nem volt, aki holttányilvánításukat kérje. A zsinagóga falán található mártírok névsora sem pontos. A három névsor összevetésén túl támaszkodnom kellett a még élő szemtanúk vagy egykori családtagok, utódok segítőkész támogatására, dokumentumok bemutatására. A zsidó hitközségi és polgári anyakönyvek adatait is összevetettem. Végül is a komplex módszer eredménye tükröződik a három könyvben összefoglalt II. világháborús veszteség összegzésében.

Adatszerűén: Szegeden 5452 fő az emberveszteség, az 1941-es népszámlálás lakossági arányának 4%-a, Kiskundorozsmán 563 fő (2,9%), Algyőn 142 fő (2,8%), Szőregen 91 fő (2,3%), Tápén 103 fő (3,2%). A régióban 6351 fő (3,7%). A veszteségben fontos szerepet játszik, hogy Szegeden a holocaust és a zsidó munkaszolgálatos áldozatok száma 2519 fő a veszteség 48%-át jelenti. Nemcsak múltunk pontos megismerése indokolja a veszteségek vizsgálatát, hanem könyvekbe foglalva emléket is állítunk az áldozatoknak.

11