Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Bevezető
Végül itt köszönöm meg dr. Szabó Péter hadtörténésznek, a hadtudományok kandidátusának értékes szakmai tanácsait, önzetlen segítségét, eligazítását, aki új hadtörténeti levéltári források feltárásában is hathatós támogatást nyújtott és kezdettől fogva gesztorálta az egész régióban folyó veszteségkutatást. * * * KISEBB SZEGEDI ALAKULATOK FELBOMLÁSA 1944 ŐSZÉN A szegedi első kötetben egy jelentős és hosszabb tanulmányban vizsgáltam a szegedi V. hadtest és szegedi alakulatainak második világháború alatti történetét „Szegedi alakulatok és Szeged város a második világháború vérzivatarában” címen (7-141. old.). Az egyes alakulatok történetéhez máig tartó kutatásaim során számos új adatot, háborús eseményt gyűjtöttem, ezek publikálására most nincs lehetőség. Utalok viszont arra, hogy a mellékletben (adattárban) a témához kapcsolódóan több tanulmányt, tanulmányszerű visszaemlékezést közlünk, amelyeket érdemesnek tartok arra, hogy az olvasók, érdeklődők is megismerjék, mert gazdagítják eddigi ismereteinket. Azokról a kisebb alakulatokról is szólni kell, amelyeket 1944-ben Szegeden szerveztek, majd a Dél-Alföldön folyó harcokban 1944 őszén felmorzsolódtak és felbomlottak. Századszintű alakulatokról van szó, iratanyaguk nem képződött, így a hadtörténet nem is tartja számon ezeket. Legföljebb a harcok idején kisebb rögtönzött alakulatokról írnak, amelyek betagozódtak a hadrendi alakulatok közé, s mint látni fogjuk, ez igaz is! Iratanyaguk nincs, de veszteségkimutatást készíteniük kellett, amelyet közvetlenül a magyar királyi Honvédelmi Minisztérium 22. osztályhoz kellett felküldeniük. Történetüket és felbomlásukat is ez alapján lehet rekonstruálni. A köztörténetből közismert, hogy a Magyarországon folyó hadműveletekben, amint az alakulatok, csapattestek vagy csapatrészek hadkiegészítő körzetüknek közelébe jutottak, személyi állományuk legnagyobb százalékát elvesztették. Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérletig alakulat elhagyásról, szökésről („dezertálásról”) alig beszélünk. Horthy Miklós kormányzó lemondása és a nyilas hatalomátvétel után a háborús vereség nyilvánvalóvá vált a katonák számára is, így megindult a lemorzsolódás, a hazatérés, és ha az arc vonal otthonuktól már eltávolodott, ezt még utólag is megkísérelték. Akik szabadságon, eltávozáson voltak nem tértek, vagy a front alakulása miatt nem térhettek vissza alakulatukhoz. 1944 október végétől november elejétől tömegessé vált a lemorzsolódás. Ez vezetett el kisebb alakulatok felbomlásához, szinte teljes megsemmisülésükig. Töredékeiket besorolták már harcoló alakulatokba. Veszteségkutatás szempontjából az 1944-45-ös tömeges eltűnésekkel tehát óvatosan kell bánni, hiszen az alakulat-veszteséglajstromok tanúsága szerint nagyon sokan „önhatalmúlag”, vagy közvetlen parancsnokaik „szóbeli engedélyével” tűntek el. Ha az eltűnési hely nem messze esett a szűkebb szülőföldtől, arcvonalon kellett átjutni vagy túljutni, igen nagy volt a veszélye a fogságba esésnek. A fogságban viszont nem mindig volt meg az esély a túlélésre. Főként a közepes nagyságú (kb. 10 ezer fős), és 12
