Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
repülőgéplemezeket készített. Az építőanyag-gyártó iparágakat és az élelmiszeripart ugyancsak a hadviselési igényeknek rendelték alá.31 A haditermelésre térés fokozott követelmények vállalására szorította a munkásokat, s a jelentős katonai megrendelések miatt felemelték a munkaidőt. A Szegedi Kendergyárban, a Szegedi Bútoripari és Kereskedelmi Rt.-ben, a téglagyárakban műszakonként 10 órában, de egyes kisebb üzemekben heti 70 órában is dolgoztak. Több üzemben, mint például az Angol-Magyar Jutafonógyárban, az Újszegedi Kendergyárban, a Szegedi Falemezgyárban két vagy három műszakra tértek át. A munkaidő növelését a honvédelmi törvény tette lehetővé. Ezzel egy időben szigorúan büntették a késéseket, és az igen gyakori túlórázások megtagadását. A gyárakban fogdákat állítottak fel, ide zárták a rendszabályokkal szembefordulókat. Súlyosabb esetekben a vétséget elkövetőket be is börtönözték. A honvédelmi miniszter 1941. április 12-i rendelete lehetővé tette akár a statáriális eljárás foganatosítását is. A háborús konjunktúra hatására nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség. A szegedi munkanélküliség alakulása ellentmondásos, mert a len- kender-jutaiparban olyan mértékben nőtt a foglalkoztatottság, hogy a munkanélküliség ténylegesen megszűnt, de itt a dolgozók túlnyomó többsége nő volt. Egyes ipari ágazatokban azonban - mint az építő-, bőr-, cipő-, nyomdaiparban - a katonai behívások ellenére is elhelyezkedési nehézségek voltak és növekedett a munkanélküliek száma is. Ez a háború időszakában mindvégig kísérő jelenség maradt. A keresettek és a munkát keresők nagy különbsége fokozatosan csökkent, és 1942-ben megközelítette egymást. Ekkor nőtt meg nagyobb mértékben az elhelyezkedettek száma. A korábbi évekhez képest jelentősen csökkent a munkanélküliség. A háború kirobbanása után befagyasztották a béreket, majd 1939 őszén megállapították a minimális béreket is, amely például a szegedi faiparban 10 %-os emelkedést jelentett. Ezt követően félévenként korrigálták 7-8, majd 15 %-kal, ennélfogva a bérek 1941 decemberében 30 %-kal növekedtek az alapfizetésekhez viszonyítva. 1943 júliusában újabb béremelés történt a drágasági pótlék megállapításával. A háborús árnövekedések azonban mindig magasabbak voltak a bérek emelkedésénél, különösen az élelmiszereknél volt nagyarányú az áremelkedés. Szegeden az a sajátos helyzet alakult ki, hogy egyes élelmiszerek árai 15-70 %-kal magasabbak voltak, mint Budapesten. Ezen még az 1940-es ármaximálások sem segítettek, és a városban a legszükségesebb élelmiszerek beszerzése is gondot okozott a bérből élőknek. A nehézségeket a város vezetősége a Közellátási Hivatal felállításával igyekezett enyhíteni. A hivatal 1940 áprilisában kezdte meg működését. Közellátási kormánybiztossá Tukats Sándor főispánt nevezték ki. 1940-ben elsőként a cukorjegyet vezették be (a heti adag 12 deka), s korlátozták a tüzelőanyagok árusítását. 1941-től a kenyér, liszt és tejellátásban állandó zavarok keletkeztek, zsírt, zsírszalonnát előbb vásárlási könyvre, 1941. augusztus 1-jétől pedig csak zsírjegyre lehetett kapni Magyar Országos Levéltár (MOL) Z-411/1941.cs.497. tétel, Z—1173/42.cs.l3.t. és CSML Szefi. OM. ir. 1940-1941.sz.n. 43
