Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)

Bevezető tanulmány

(a heti fejadag 20 deka). A kenyér és lisztjegyet 1942 januárjában vezették be, és még a burgonyafogyasztást is havi 6 kg-ra korlátozták. A szabadpiac már alig működött, mert a parasztság beszolgáltatási terhei a termékfelesleget elvonták.32

A honvédelemről szóló törvény alapján bevezetett hadiüzemi munka nemcsak szoros és nehéz munkakötelezettséget, hanem viszonylag biztos családi és anyagi megélhetést jelentett, különösen a jegyrendszer bevezetése után. A Közellátási Hivatal 1941. október 1-jén 5750 hadiüzemi munkással számolt. Ez a létszám folyamatosan nőtt. 1942-re már 20 %-kal több, vagyis már 6905 fő számára kellett nemcsak élelmiszert, hanem munkájukhoz nélkülözhetetlen bőrtalpú lábbelit is biztosítani. A háborúba való belépésünk után ugyanis az itt dolgozókat központi ellátásba vonták, s a hadiüzemek számára a város ellátási keretén belül külön biztosították az alapvető élelmiszereket, a lábbelit, sőt a talpaláshoz bőr cipőtalpat is. A munkások a különféle textíliákból is hatósági áron kaphattak évi két alkalommal.

A parasztság 1941-től, Magyarország hadba lépésétől érezte meg leginkább a háború hatását. A közellátási kormánybiztos augusztus 1-jén elrendelte a gabonabeszolgáltatást, s a mulasztókkal szemben 2-6 hónapig terjedő elzárást helyezett kilátásba. Megkezdődtek a rekvirálások is, amelyek újabb terhet és számos sérelmet okoztak a parasztság számára. A fejadagon kivül úgyszólván minden élelmet elvittek a parasztoktól. A keményen rekviráló polgári és katonai vegyesbizottság még a jószágok fenntartásához szükséges takarmányt is begyűjtette, az állatok átteleltetése így veszélybe került. Az országmozgósítási kormánybiztos a rekvirálásokat ezért átmenetileg kénytelen volt felfüggeszteni. Mindez megismétlődött 1942-ben, így állandósult a vetőmagínség és a takarmányhiány. Újra szükség volt a vetőmagakciók szervezésére, amelyet a közellátási tartalékokból fedeztek úgy-ahogy, mert a tartalékok is kimerülőben voltak.

1940 elejétől a folyamatos katonai behívások is elsősorban a parasztságot, főként a mezőgazdasági munkásokat, a kisparasztságot és a nagyszámú kisbérlőt sújtották. Az utóbbiak gazdasági terheit még az is fokozta, hogy a város egyre növekvő háborús költségvetési deficitjének ellensúlyozására 1942 nyarán a bérföldek díjait radikálisan felemelte. Az új díjmegállapításnál nem az eredeti, 1932-es díjakat vették alapul, hanem az 1942. évit, amely lényegesen magasabb volt az előzőnél, és ehhez viszonyítva 60 %-os emelkedést jelentett. Ezen kívül a város vezetősége a bérletek idejét nagymértékben csökkentette, s a korábbi 10-25 éves időtartamra szóló időt három évre szállította le, ami növelte a létbizonytalanságot. A háborús erőfeszítések, terhek a város lakosságának egyre nagyobb részét érintették: a munkásság és parasztság mellett a középrétegekhez tartozók is tapasztalhatták az általános anyagi romlást. A megélhetési viszonyok mind nehezebbé váltak, alig lehetett beszerezni alapvető élelmiszer- és közszükségleti cikkeket.33

32 Fehér István: A második világháború évei Szegeden (1939-1944) Kézirat. Szeged, 1989. 31-39.

33 CSML Főisp. ir. Közellátási ir. 1-2/1941., 224/1941., 692/1941., 30/1942., 427/1942., 436/1942., 681/1942. és OM. ir. 30/1941. Délmagyarország (DM) 1942. július 30.

44