Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
A támadás részletes tervét a 3. magyar hadsereg mellé rendelt LVII. német páncéloshadtest parancsnokság hadműveleti osztálya dolgozta ki. Október 28-án reggel általános javaslattervként teijesztették elő Friessner vezérezredesnek, a Dél Hadseregcsoport parancsnokának. A támadás célját Szeged elfoglalásában határozták meg, majd ezt követően „a szovjet csapatokat Szegedről északra és északnyugatra meg kellett semmisíteni”. A továbbiakban Szegedtől délre a szovjet átkelőhelyek „megsemmisítését és erőinek felmorzsolását”, illetve a Tisza vonalának szilárd megtartását irányozták elő. A támadást Jánoshalma-Fehér-tó pályaudvar (Kiskunhalastól nyugatra) vonalról több ütemben tervezték végrehajtani Szabadka-Horgos-Szentmihálytelek-Sze- ged általános irányba, Szeged végső céllal. A támadáshoz a rendelkezésre álló erőkből az alábbiakat akarták igénybe venni: két-három német páncéloshadosztály, egy német páncélgránátos hadosztály, az 1. magyar lovashadosztály, az 1. magyar páncéloshadosztály, egy „Tigris” harckocsizászlóalj, két-három német hadseregközvetlen tüzérosztály, egy német BOB osztály, egy tüzérezred törzse (különleges felhasználás céljából), egy-két fővezérségközvetlen műszaki zászlóalj megfelelő mennyiségű hídanyaggal, egy német hadseregközvetlen páncélvadászosztály és a 133. német motorizált légvédelmi tüzérezred. A támadás időpontját október 30-ában jelölték meg.115 A támadás tervezetében a célok eléréséhez kétségtelenül a legrövidebb útvonalat választották. Azzal számoltak, hogy a megjelölt terepszakaszon jelentős szovjet katonai erők nem tartózkodnak, így az arcvonal áttörése nem okoz nagyobb gondot. A német-magyar csapatok felvonulási körzete és a támadási irány terepviszonyai viszont kedvezőtlenek voltak. A Jánoshalma-Kunfehértó vonalat északról nehezen lehetett megközelíteni, a Kecel-Rém közötti erdős, bozótos és buckás terület az álcázásra ugyan kiválóan alkalmas volt, de gyenge és rossz útviszonyai miatt jelentős erők gyors felvonultatására már kevésbé. A támadási irány terepviszonyai pedig az esős, nedves időben kedvezőtlennek tűntek a páncélos- és gyorshadtestek számára. A fenti meggondolások is szerepet játszottak abban, hogy a Dél Hadseregcsoport parancsnoksága a támadást nem ebből a körzetből akarta megindítani. A döntő ok azonban az volt, hogy a parancsnokság időzavarba került. A páncéloshadosztályok harcértéke a debreceni csata után igen meggyengült, s a feltöltésükhöz, átcsoportosításukhoz idő kellett. A számbajöhető 1., 13., 23. és 24. páncéloshadosztályok október 27-én összesen csak 37 harckocsival (12 db Pz-III, 11 db Pz-IV. és 14 db Pz-V. ,,Panther”-ral), 38 rohamlöveggel, 119 tüzérségi és 35 nehéz páncél- törő-löveggel rendelkeztek, s ennek megfelelő volt a harcos állományuk is. Az 1944-es német szervezés szerint egy páncéloshadosztály 75 harckocsiból (23 db Pz- III., 49 db Pz-IV. és 3 db PZ-V-ből), 49 rohamlövegből, 36 tüzérségi és 25 nehéz páncéloslövegből állott. Ez azt jelentette, hogy a négy, együttesen nem tette ki egy 115 HL KTB Hgr. Süd 1252. ft.. I/a. Nr. 2040/44. geh. Kdos. 104
