Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
megismétlődtek az előző napi jelenetek. A választók többsége egyértelműen kinyilvánította, hogy nekik egyik jelölt sem kell, csak Ónodi, ezért „vad felkiáltások és fenyegetések” között követelték Ónodi Sándor kijelölését. Horváth Ferenc választási elnök kijelentette, hogy semmi körülmény között nem változtatnak a jelöltek névsorán. Ez csak olaj volt a tűzre. A néppárti tömeg még erőteljesebben ragaszkodott Ónodi jelöléséhez. A pártvezérek — hivatkozva a pártok közötti megállapodásra — újabb óvástételre és a szavazástól való tartózkodásra szólították fel a népet. A tömeghangulat hatására a három kijelölt ügyvéd visszalépett a jelöltségtől. A tizes bizottmány szorult helyzetbe került. Belátta, hogy jelöltjei sorra megbuknak a választók akaratán, azt viszont összetételénél fogva nem vállalhatta, hogy a polgármester-választáshoz hasonlóan, a bizottmány közreműködésével győzedelmeskedjenek a néppárt jelöltjei, ami a választások folytatása esetén elkerülhetetlen lett volna. Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy felsőbb miniszteri utasításig a tisztújítást felfüggeszti; az új választásokig pedig Oroszi Miklós megválasztott polgármesterre bízza a város vezetését. A tanácskozás után a bizottmány tagjai megjelentek a választók előtt, s felszólították Oroszi polgármestert a hivatali eskü letételére. Ez meg is történt az 1848-as esküforma szerint. Az ünnepélyes aktust követően a választási elnök bejelentette, hogy miután a főbírói állásra kijelölt egyénekre nézve a választóközönség nézete nem találkozott az ő és társai nézetével, ők pedig lelkiismeretükön erőszakot nem tehetnek, s készebbek inkább lemondani, mint bárki mást kijelölni, ennél fogva ezennel testületileg lemondanak. A váratlan bejelentés nagy hangzavart váltott ki, mely csak akkor szűnt meg, amikor Oroszi Miklós lépett az emelvényre. A tizes bizottmány visszalépését úgy értékelte, hogy „tréfának komoly, komolynak nevetséges”, mert nem tud valódi okokat felhozni lemondása indoklására. Csak a sértett büszkeség vezérli, amiért nem az ő jelöltjeiket fogadta el a város közönsége. Oroszi leszögezte, hogy a bizottmánynak kötelessége végigvimii a választási munkálatokat, annál is inkább, mert lemondásuk által a tisztújítás megakad, pedig a város nem maradhat elöljáróság nélkül. A választási elnök határozottan kijelentette, hogy elhatározásuk mellett megmaradnak. Átadta Oroszinak a hivatali kulcsokat, pecséteket és a választással kapcsolatos iratokat, majd eltávozott. Rövid tanácstalanság után a polgármester felszólította a közönséget, hogy a váratlanul bekövetkezett események értékelése és a további teendők megbeszélése végett délután 3 órakor jelenjenek meg a városháza udvarán. A délutáni értekezleten megjelent választók Bartha János vármegyei alügyész véleményéhez csatlakoztak, amelynek lényege az volt, hogy mivel a kijelölő bizottság ragaszkodott lemondásához, s nincs törvény, amellyel őket a választás folytatására lehetne kényszeríteni, a további intézkedési jog visszaszállt arra a testületre, amely őket a választás körüli eljárás lebonyolításával megbízta. Ebből kiindulva felszólították Oroszi Miklóst, hogy úgy is mint 1861-es polgármester, és úgy is mint most megválasztott és felesketett polgármester, hívja össze a választások levezetésére felhatalmazott 1861. évi képviselő-testületet, az válasszon új választási elnököt és kijelölő bizottmányt, s intézkedjen a választások lefolytatásáról. Az értekezlettel egyidőben a volt kijelölő bizottmány jelentést írt Mikecz Ferenc szentesi szolgabíróhoz. Ebben értesítették a választás felfüggesztéséről és a bizottmány lemondásáról, alapvető okként hozva fel a választók egy részének „már már kitörésig 85