Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
kérdésének kedvező kimenetelű elbírálását, amiért éveken keresztül hiába küzdöttek. A kormányzat és a megyei hatóság halogatása miatti türelmetlenségében egyre keményebben lépett fel a város jogosnak tartott kívánságaiért és az azok megvalósulását gátló tényezők ellen. Ezzel a magatartásával akarva-akaratlanul is tovább növelte népszerűségét és tömegbefolyását. A választások előestéjén a közép- és kisparaszti rétegek mellé — amelyek eddig fő bázisát képezték — felsorakoztak a föld nélküli alsóbb néposztályok — jórészt szavazati joggal nem rendelkező — radikálisabb elemei is. Ezek csatlakozása baloldali irányba tolta táborát, s ez megnyilvánult a fel-felbukkanó radikálisabb töltésű jelszavakban is. Oroszi Miklós pártjának egyre veszélyesebb irányba tolódása méginkább közelítette egymáshoz a volt 61-es alkotmányos párt értelmiségi-módos gazda részét és a bukott provizórikus rendszer képviselőit. A néppárt ezért sütötte rá az „urak”-pártjára a „reak- cionárius” jelzőt. A szövetkezés — amelynek élén Stammer Sándor volt cs. kir. ál- ladalmi ügyész, majd főszolgabíró, a provizórium idején Csongrád megye másod alispánja; Farkas Gedeon ügyvéd, az abszolutizmus idején városi pénztárnok, a helybeli Deák-párt elnöke és Jurenák Eduárd, Szentes legvagyonosabb embere állt — arra irányult, hogy minden eszközzel megakadályozzák Oroszi Miklósnak és követőinek a városi elöljáróságba való beválasztását. Más szóval, hogy a nép jelöltjeivel szemben továbbra is biztosítsák az értelmiségi és módos rétegek túlsúlyát a város irányításában. Ennek volt is reális esélye, ugyanis az értelmiségi — nagygazda — provizórikus párt a szövetkezés révén létszámbeli fölényt élvezett a választást lebonyolítani hivatott 1861- es városi képviselő-testületben, s ezt szándékában is állt kiaknázni. Az előkészületekből mindenki sejthette, hogy rendkívül éles választási küzdelemre van kilátás. A „pártok” első erőpróbájára 1867. november 18-án került sor. Ekkor ült össze az 1861-ben megválasztott képviselő-testület és tisztikar, hogy megvitassa a választásokkal kapcsolatos teendőket. A gyűlésen Oroszi Miklós elnökölt, mint 1861 -es polgármester. Intézkedés történt a szavazásra jogosult polgárok összeírására, majd az új képviselők megválasztásának módjával kapcsolatban kimondták, hogy minden szavazóképes egyénnek be kell adnia egy 120 nevet tartalmazó cédulát, s ezek alapján a legtöbb szavazatot nyertek fogják alkotni a város képviselő-testületét. Ezek után következett a közgyűlés legizgalmasabb része, a választást irányító elnök megválasztása. Szoros küzdelemben — 3 szavazattöbbséggel — Horváth Ferenc ügyvédet, a Stammer-Jurenák- Farkas-párt emberét választották meg. Ez visszatetszést szült az Oroszi-párthan, nemcsak azért, mert leszavazták őket, hanem azért is, mert az országgyűlés 1867. március 3-i határozata egyértelműen az 1861-ben alakult közgyűlésekre és tisztikarokra ruházta a választások előkészítését és vezetését. Horváli Ferenc pedig 1861-ben sem képviselője, sem tisztviselője nem volt a városnak. Erre hivatkozva Oroszi Miklós a közgyűlés után írásbeli óvást emelt közvetlenül a belügyminiszternél, kérve a választás eredményének megsemmisítését és Horváth Ferenc felfüggesztését. A belügyminiszter nem foglalt állást az ügyben, az óvást leküldte a megyéhez „saját hatáskörébe való intézkedés végett”. A megyei közgyűlés elutasító határozatot hozott.119 Míg az óvás a hivatalok útvesztőit járta, Szentesen tovább folyt a pártok készülődése. Végre elérkezett december 3-a, a választások kitűzött időpontja. A 119 CSML (SzF) 1378/1867. Bizottmányi jgyk. és ír. 83
