Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
I. Abszolutista berendezkedés
szénavágók és egyéb mezei munkára használt, könnyen fegyverré alakítható vaseszközök vételét és szállítását, de még a közönségesnél nagyobb botok tartását is. A rendkívüli állapotra hivatkozva betiltottak mindennemű gyülekezést, legyen az polgári vagy egyházi szándékú. Tiltva voltak a kaszinói összejövetelek, az álarcosbálak és a táncmulatságok. Üldözőbe vették a magyar nemzeti zenét, táncot és színjátszást. A császári hatóságok megítélése szerint az utóbbiakat a „forradalmi pártbeliek” eszközül használják arra, hogy a tömegeket izgalomba tartsák. A magyar nemzeti zenészek fellépésével kapcsolatban megállapították, hogy „miután többnyire nemzeti dallamok játszásával foglalkoznak, a pártütők ármánykodásaitól nem egészen idegenek.22 Különösen nagy hangsúlyt fordítottak a forradalomra emlékeztető ruhaviselet üldözésére. A szentesi főszolgabíró 1849 novemberében haragos hangú levelet intézett a szentesi elöljárósághoz, melyből megtudhatjuk, hogy „még sűrűn látszanak egyének, kik lázadó honvéd öltönyben és más pártütést jellemző jelekkel ellátva magukat mutogatni merészelik”. Felsőbb parancsra hivatkozva szigorúan meghagyta, hogy „bárkinek is honvéd attila, bundába, csákóba vagy előbb volt cs. kir. huszáröltönybe járni tilos, és ha mégis némelyek a lázadó seregnek ösmertető jelével ellátva volnának, járkálni ne engedjék, és ha mégis járkálnának, elfogatván, ruhájukról a nevezett jeleket lefejtsék és csak akkép eresszék szabadon”.23 A császári hatóságok figyelme kiterjedt a forradalom és szabadságharc idején keletkezett nyomtatványok üldözésére is. Veszélyesnek találták ugyanis, hogy a forradalmi időszak sajtótermékeiben napvilágot látott izgató, felségsértő, gúnyolódó cikkek továbbra is közkézen forogjanak. Gyulai Gaál kerületi főbiztos már 1849. szeptember elején utasította alárendelt hatóságait, hogy a városok és községek közházainál, kaszinóiban, vagy egyéb társulati helyiségekben található mindennemű hírlapokat, és iratokat hatóságilag foglalják le, s szállítsák be Szegedre. A buzgóságáról ismert Basa János szentesi főkapitány néhány nap elteltével büszkén jelentette, hogy az utasításnak megfelelően, a szentesi kaszinóban talált hírlapokat, gúnyiratokat és képeket, valamint a „forradalmi lázítók” arcképeit lefoglalta, s a város házához felhordana. Nem sokkal később a szentesi főszolgabíró utasította a helybeli postamestert, hogy állítsa össze a hírlapok előfizetőinek névjegyzékét, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a forradalmi időszak újságjait a magánosoktól is be tudja szedetni. Ugyanebből a célból intézkedett a levéltár átkutatásáról is.24 A lázítónak minősülő nyomtatványok, röplapok, könyvek elleni hajsza hosszú éveken át napirendben maradt. Rendeletek sokasága bizonyítja az abszolutista rendszer félelmét ezek hatásától. Azonban a szigorú intézkedések sem akadályozhatták meg terjesztésüket. Már 1850 elején felfigyeltek arra az országosan előforduló jelenségre, mely szerint „a vándorló árusok a heti és országos vásárokon a népet a kormány rendeletéi ellen bizalmatlanságra ingerlő, s ennél fogva nagy mennyiségben vetetnek, és buzgón olvastatnak”. 1850 februárjában a szentesi hetivásáron is lefogtak két szentesi lakost (Kovalik Józsefet és Skultéti Zsuzsannát), kiket tettenértek a „királyi felsőbbség” ellen 22 CSML (SzF) 6446, 6478, 7250/1850., 780/1851. Megyefőnöki ir.; 8, 1993/1850. Szolgabírói ir.; 287/1850. Tanácsi ir.; 1806/1851. Tanácsi jgyk. 23 CSML (SzF) 706/1849. Megyefőnöki ir.; 212/1849. Szolgabírói levelezőkönyv 24 CSML (SzF) 70/1849. Megyefonöki ir.; 21/1849. Szolgabírói ir.; 507, 520/1850. Szolgabírói levelezőkönyv. 24
