Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
mindebből arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Zsilinszky teljesen alkalmatlan a fő- ispáni tisztség betöltésére; jobban tenné, ha lemondana és távozna a megye éléről.200 Az ilyen és ehhez hasonló hangvételű támadások hatására nem csoda, hogy Zsilinszky egyre nyíltabban szembefordult a megye ellenzékével és csatlakozott a Stammer Sándor vezette többségi párt akcióihoz. Ez pedig azt jelentette, hogy a megtorlás hivatalos politikává vált, amely már nem állt meg az üres szócsaták szintjén. 12. A „MEGYEI PÁRT” ÉS A „VÁROSI PÁRT” KÜZDELME A megyei tisztújítás után kibontakozott megtorló akciók céltáblái eredetileg azok a személyek voltak, akik vezérszerepet játszottak a megyei adminisztráció megváltoztatására irányuló mozgalomban. Ezek többségükben Szentesről kerültek ki, s a mozgalom is Szentesen, a megye székhelyén volt a legerősebb. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a megye vezető köreinek ellenszenve az egyes személyekről fokozatosan átterjedt magára a városra is. Ennek első jelei abban mutatkoztak meg, hogy a megyegyűléseken sorra leszavazták a Szentes városát érintő indítványokat, beadványokat, függetlenül azok tárgyától. Számos fontos kezdeményezés bukott el pusztán azért, mert az előterjesztés szentesi képviselőtől származott. A megyének ez a tudatos rosszindulatot tükröző magatartása érzékenyen érintette a város érdekeit. A hónapok múltával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a megyei vezetés állandósítani akarja ezt a sokak által átmenetinek hitt gyakorlatot és ezáltal próbálja a Szentesen tömörülő megyei ellenzéket meghátrálásra késztetni. Taktikája azonban épp az ellenkező hatást váltotta ki. Egy idő után ugyanis azok a szentesi képviselők is a megye ellen fordultak, akik azt addig politikai megfontolásból vagy egyszerűen tekintélytiszteletből támogatták az ellenzék törekvéseivel szemben. A megyével szembenállók tábora tehát nem csökkent, hanem tovább szélesedett. Egy új tömörülés körvonalai bontakoztak ki, amely legfőbb feladatának a város érdekeinek védelmét tekintette. Gerincét a Szentesi 48-as Függetlenségi Párt alkotta, de politikai és társadalmi hovatartozástól függetlenül összefogta mindazokat, akik nem voltak hajlandók tétlenül tűrni a város jogainak megcsorbítását. Mivel ez leginkább a megye részéről fenyegette a várost, a tömörülés — amelyet mind gyakrabban „városi ptírr”-ként emlegettek — tevékenysége elsősorban a megye hatalmaskodása ellen irányult. Azokat az erőket, amelyek a szentesiek ellenállásának megtörésén fáradoztak és abban segédkeztek, a korabeli szóhasználat „megyeipárt” névvel illette. A városi párt szócsöve a Szentesi Lap és a Szánthó Lajos által szerkesztett Csongrádmegyei Közlöny volt, a megyei párté pedig a Szentes és Vidéke, valamint a Kovács Pál által 1890 decemberében újból megindított Csongrádmegye című újság. A két párt erőpróbájára először a közelgő városi képviselőválasztások kapcsán került sor. A városi közgyűlés a választások időpontját 1890. május 4-re tűzte ki, a megyegyűlés azonban megsemmisítette az erre vonatkozó határozatot. A városi közgyűlés május 11-én tárgyalta a megyei határozatot. Sarkadi polgármester rámutatott annak törvénytelen voltára, mégis kérte a közgyűlést, hogy a békesség kedvéért fogadja azt el. Sima Ferenc ezzel szemben tiltakozásra szólította fel képviselőtársait. A községi törvény megfelelő részeinek felolvasásával kimutatta, hogy a megyegyűlésnek nincs 200 SZL, 1890. január 14., január 17., február 18., február 21. 127
