Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Barla László: Szentes igazgatása az 1848/49-es forradalomban
Horváth Ferenc országgyűlési tevékenységének alig van nyoma. A szavazások alkalmával a kormánypárti többséggel tartott. Közvetített a kormány és a város között, váltsági ügyekben járt el. Követte a kormányt Debrecenbe, de szerencséjére állítása szerint április derekán itthon tartózkodott, így a trónfosztó ülésen nem vett részt. Április végén pedig Erdélybe küldte Kossuth, hogy kivizsgálja báró Kemény István Alsó-Fehér megyei főispán ügyét, akinek vétkes mulasztása miatt az ellenség földúlta Nagyenyedet. Csak június végén tért vissza Pestre. A bukás után a haditörvényszék kötél általi halálra ítélte, kegyelem útján szabadult. „Életünk és vérünk a hazáért” 1848 mérlegén megméretve nem az a legfőbb kérdés, miként sikerült Szentes belső átalakulása, hanem az, hogy milyen mértékben járult hozzá a nemzet önvédelmi harcához. Ebben az összefüggésben világosan látszik, hogy Szentes lakói és vezetői helyesen értékelték az eseményeket; a fegyveres küzdelem sikerétől függ minden, ami fontos volt számukra: a váltság, az önkormányzat és a birtokgyarapítás. Az igen jól működő hatalmi és hivatali gépezet képes volt mozgósítani az embereket és az anyagiakat az elvárhatónál nagyobb mértékben is. Szentes nem esett a nagy hadjáratok útjába. Egyike volt azoknak az alföldi városoknak, amelyek embert, pénzt, hadtápot szolgáltattak a harcoló hadaknak, az első perctől az utolsóig. Mintegy 2800 nemzetőr szállt táborba a Délvidéken és a Bánságban, kb. 400-an harcoltak a honvéd zászlóaljakban. Kiszámíthatatlan, de hatalmas volt az anyagi hozzájárulás is. S végül talán az is érdem, hogy a bukás reménytelen napjaiban nem temetkezett öngyilkos vállalkozással a város romjai alá. A Csongrád megyei és benne a szentesi nemzetőrség első mozgósítására 1848 júniusában, bevetésére pedig július közepén került sor. Július 6-án értesült a tanács Rónay Mihály alispántól a második délvidéki lázadásról és szerb betörésről. A térségbe irányított sorkatonasággal és nemzetőrséggel Bechtold Fülöp ezredes — még a Csongrád megyeiek megérkezése előtt — megostromolta a szenttamási sáncokat, de sikertelenül. A megyei nemzetőrök törzsparancsnoka, Kirschner Károly őrnagy 1300 embert vezényelt két hétre Becsére. A 300 szentesi gyalogos 16-án este indult el kocsin Hadzsy György századossal az élén, a lovasszázadot Beliczay Pál százados vezette. Másnap Szegeden behajózták a gyalogságot, és az éjszakát a Tiszán lehorgonyozva töltötték. Első áldozatként egy nemzetőr a folyóba veszett. Óbecsén már nem volt hely, ezért átmentek Törökbecsére, ott azonban a szerb lakosok fegyvert fogtak ellenük. A város megtisztítása után egész éjszaka riadókészültségben voltak. A hiányosan fölszerelt szentesiek nem vettek közvetlen részt a szenttamási sáncok ostromában, napjaik egyhangúan, de feszültségben teltek.17 Az otthon maradottak Müller Ignác vezetésével nemzetőri bizottmányt szerveztek, és fölkészítették a második csapatot az indulásra. Miniszteri rendeletre megengedték a helyettesítést is, de csak nemzetőri jogú, tehát birtokos polgárral. A gazdák egy része még azt a könnyítést is kevesellte, sokan pénzért akarták megváltani a fegyveres szolgálatot. A váltás július 30-án indult el szekéren Törökbecsére. A 145 szekeres gazda közt nem volt nemes, mert a törvény november 1-jéig fölmentette őket az előfogatolás alól. Itthon éppen ekkor került napirendre a rendezett tanácsot engedélyező legfelső határozat, s mivel a szentesi nemzetőrök továbbra sem kerültek tűzbe — Basa János, az 1. lovas század kapitánya csak véletlenül sebesült meg, s a derék szentesi nemzetőrök 900 birkát zsákmányoltak —, az itthoni ügyek fontosabbnak látszottak. Ennek ellenére a 3. váltás felkészült — a tanács igen sok fölmentést adott —, o Hadzsy György beszámolója az 1938/1848. sz. tan. iratban. A törökbecsei bevonulásra: Vajdasági Levéltár, Torontál vm. ir.. 842/1848. sz. tiszti vizsgálati jkv. 36
