Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből

— Mive? Hát kijárt a ménösre legéni, a falu alat nagyon jó legelő vót | a Tisza szélin, mög vót, hogy vót kettő-három, ű mindék szabadon legeltette nyáron, télöm mög attunk neki a pojvát, szárat, mindönfélét, amit tuttuk, hogy hát ... Abrakot kaptak, mikó vót, mikó nem vót, akkó még as se kaptak, de azé kiscsikót nevetek, mög, mög, mögvótak úgy. Hogy mondva? Mind akkori időbe, vót nálunk, hogy vót három-négy darab. Vót csikó, két ló mök csikók vótak, tehén vót, birka is vót néha mög ijen jószág. Útyhogy anyám föntartod bennünket, nyócan vótunk testvérük. Föntartod bennünket, útyhogy abba az üdőbe nemcsak hoty föntartot nyócunkat, hanem még | péze vót neki, útyhogy elláta a házat. Igen. Nehezen éltünk.

(Hogyan történt a csikó szekérbe fogása, betanítása?)

— A csikónak a befogása. Hát ászt lektöpször úgy, hogy odakötöttük lóggőrúl, oszt rátöttük a hámot, oszt hajtottuk a ló mellett. Mikó má ojan vót, fölérte ésszé, hogy üneki nyomni köll a hámot, akkó nekidűt, oszt húszta a kocsit. Asztán ojan lovak lötteg belüle, hoty képes vót mökszakadni. Nálunk ojan ló nem vót, minálunk, aki nem mönt vóna. De az én apám szabómestör vöt, és ű nem tutta a lovakat kezeni, de ming gyerökök, mink tuttuk, különösen a bátyám mög én, az öcsém — hárman vótunk testvérük —, az öcsém ű nem nagyon szerette a lovat. Ű szeretőt vóna ijen iparosféle lönni.

(Hogyan történt a ló ápolása?)

— A lónak az ápolása úty történt, hogy amikor idehosztam asztán ojam bizontalan volt, akkor elkesztem ötetni. Asztán kituttam asztat, hogy meddig möhetök hozzá, mög

| mök hoty fokhatom mög, meg minden. Ászt a ló annyira kipártolt engöm, hoty ha begyütt az istállóba éggy idegöny embör, rakta mind a fene. Rúgott abba az irániba, amőre mönt. Ém mög | hát odamöntem, ászt möksímogattam, asztám mökfoktam a lábát, fölemeltem mög mindönt möktöttem vele, attam neki abrakot, útyhogy mögjavítottam a lovat nagyon szépen. Akkor mikor nálam vót éggy évig, hajtottam kocsival, vót vele baj, néha nem indított. De ha nem indított, ojankor mindik kifoktam, mer vót lovam. Oszt akko | csikót nevét. Mikor eltelt éggy év, mer én födösztettem föl. Mikó fölnevelte a csikót, a régi gazdája mökhallotta, hogy én hajtom a lovat, égyün Mukrimbú. Mikor égyütt, de nem űtet, hanem ékütte a testvérit. Az égyütt, a ló má annyira ki vót képelve, hoty szépem mönt a kocsiba, a jégen is tudót mönni. Mög ojan lábai vót, hoty hogy Noviszádra is éhajtottam a lovat innnen. Nemcsak űtet magát, ketten vótak, mind a kettő szép sárga ló vót. Mikor elhajtottam Noviszádra, hazagyüttem | másnap fölűt éggy ember a kocsira, aszongya, té ténnap Noviszándrú gyütté haza, mondom: onnan. Ezökön a lovakon — aszongya — nem is láccik, ojjan erőbe vótak. Nem vót több akkor hét-nyóc évesné a ló, csikót neveltettem vele. Ászt mög úgy neveltettem, hogy | fölfödösztettem én. Osztán égyütt a gazdája Mukrimbú, hogy mögnézi a lovat, ha má én hajtom, űnála eltörte a rúdat, összeszaggatot mindönt, kiverték útyhogy | hoty kutyának való vót csak. Ém mök

(Mivel szokták etetni, hogyha vemhes volt?)

298