Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből
/-ezés nagyon ritka (pl. luk, mellik 'melyik'), a palatális gy-zésre is alig van adat (pl gyuggat, térgyemet), a palatális try-ezés azonban valamivel gyakoribb jelenség (pl. bekenyi, fateknyő, idegöny, nyől, sifony 'ruhásszekrény', szappany, szénvonyó, vagony; stb.). Föltűnő, hogy Kanizsamonostor és Pádé nyelvjárásában — amint ezt az ott készített magnetofonfölvételek is igazolják — még a főnévi igenévképzőnek is van - nyi változata egy-két esetben (kapányi, kevernyi és mondanyi). — Hasonulásos jelenségek nem jellemzők a szóban forgó nyelvjárásokra, csupán az rl és gyt hangkapcsolatok hasonulására találunk egy-két szórványos adatot (pallag, talló; háttá, nattatá). — Passzív megfigyelés során tapasztaltuk, hogy a magánhagzóközi hosszú mássalhangzók helyett olykor rövidek jelentkeznek. Erre a jelenségre egy-két példa szövegfölvételeinken is előfordul (pl iten 'itten'; ültetik 'ültették'; stb.). Az a föltételezésünk, hogy a rövid mássalhangzóval ejtett szóalakok nagy valószínűséggel szerb nyelvi hatásra kerültek a vizsgált községek nyelvjárásába. — Az alaktani jelenségek — a hangtaniakhoz hasonlóan — nagyfokú hasonlóságot mutatnak a Szeged környéki nyelvjárásokkal. így például a köznyelvi -hoz, -hez, -hoz helyén a kétalakú - hon, -hőn változatok tipikusak (pl. ahhon, ajtóhon, karácsonfáhon; ehhön, férhön, főthön, géphön; stb.), nagyon ritkán azonban a -ho, -hő és a -hol, -höl ragpárok is fölbukkannak (pl. asszonho, másikhol; köröszthöl, sütéshö; stb.). — Mindegyik településen töretlen gyakorisággal élnek a vári, váritok, várik-féle igealakok, amint ezt a szövegfölvételek is tanúsítják (pl. hagyi, haj (ti, kidolgozi, möghoronálni, mögláti; stb.). Ugyanezt állapíthatjuk meg a taníjja típusú igeformák előfordulásáról is (pl. fordíjjuk, porhanyósíjjuk, ritkíjjuk; stb.). — A -t végű igékre jellemző, hogy ezeknek tárgyas ragozású felszólító módú alakjait kijelentő értelemben használják (pl. belemárcsuk, elvessük, fölöncsük, möglássa, mökszáríccsuk; stb.). — Némely igének a köznyelvtől eltérő tőváltozata használatos (beletögyük 'beletesszük' és elmönyünk 'elmegyünk'). A kérdőíves anyag és a szövegfölvételek szókészleti szempontú elemzése egyaránt azt mutatta, hogy a szegedi népnyelv jellegzetes alaki tájszavai (ilyenek pl. a gyöplű, kesere, kinyér, kúdús, kufa, savanya stb.) és valódi tájnyelvi elemei (pl. büszke 'egres', csicskara 'bogáncsfajta', égzöngés 'mennydörgés', fölleg 'felhő', gűgyű 'házasságközvetítő<asszony > ', ludáj 'főzőtök', pallat 'mennyezet', paszúr 'hab'; stb.) még napjainkban is ismeretesek és használatosak a vajdasági Temesköz északi részén. A kérdőív anyagában csupán öt olyan tájszó fordul elő, ezek a 4. bürge, 43. kőié, 48. kubiz, 60. poszmat és 62. szák, amely az ott lakók szókincsének passzív rétegébe szorult vissza. Az is egészen természetes, hogy a szerb lakossággal való több mint másfél-két évszázados együttélés elsősorban a nyelv legváltozékonyabb részlegére, a szókészletre nyomta rá bélyegét. Ennek egy-két nyelvi nyoma szövegfölvételeinken is tükröződik (dájte méni 'adjátok nekem’, nafta 'olaj' és obavezno 'kötelező'). Bár a nyolc észak temesközi községben végzett nyelvjárási gyűjtésünk anyaga részletekre kiterjedő, alapos vizsgálódásra nem alkalmas, ahhoz kétségtelenül csekély terjedelmű, arra mégis megfelelő, hogy — a nyelv konzervatív jellege következtében — az ott megőrzött tájnyelvi sajátságok alapján bátran megállapíthassuk: mindegyik vizsgált település (Csókától Rábáig) nyelvében-nyelvjárásában mindmáig markánsan szegedi gyökérzetű maradt, a kibocsátó szegedi népnyelv színeit, ízeit a több mint 282
