Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből
nyelvjárási sajátságainak vázlatos áttekintését és a szegedi népnyelvvel való összevetését — részben a gyűjtött anyag mennyisége, részben a szóban forgó falvak nyelvjárásának nagyfokú hasonlósága miatt — nem kutatópontonként, hanem együttesen, mindegyikükre vonatkoztatva végezzük el. A nyolc község nyelvjárásának legjellegzetesebb jelensége a labiális ö-zés, amely minden hangtani helyzetben megfigyelhető (pl. böllér, mökpermetöz, mönyem, röndös, szöd, szödörinda, szőrnek, egrös, embtír, gyerök, kemönce, lisztöt, szárízéköt, szűrétől, viccöl, vetöget; stb.). Több szövegfölvételen van azonban arra is példa, hogy az ö-ző morfémák mellett — kétségtelenül jóval ritkábban — illabiális é-ző szóalakok is előfordulnak (pl. elég, felnéz, mekszúr, megvan, szedeget, télén, stb.). A labiális ö-zés kisebb mértékű bomlását jelzi véleményünk szerint az a jelenség, amelyet több falu tájnyelvében is tapasztaltunk, s ezt a közölt szöveganyag is jól mutatja, hogy a labiális ö-ző és az illabiális é-ző szóalakok közötti átmeneti (fonetikai) változatok (az ö és e) is viszonylag gyakran fölbukkannak (pl. éles, igen, készített, lehetett, mégin, mékkel, mekszitál; köllött, lögyön, mönt, ölég, szönni, terítötték; stb.). Fölvetődik a kérdés, hogy vajon mivel magyarázható ez a jelenség. A labiális ö-zés kisebb fokú visszaszorulásának okát abban látjuk, hogy a vizsgált községek nyelvjárására a különböző közismert tényezők (pl. az olvasottság, az iskoláztatás stb.) mellett nagyon jelentős hatást gyakorol az a körülmény, hogy nagyon sokan nézik, illetőleg hallgatják a televízió és a rádió magyar nyelvű adásait. Emiek következtében joggal beszélhetünk itt is a köznyelv megnövekedett hatásáról, amely nyilvánvalóan közrejátszik az ö-zés bizonyos mértékű háttérbe szorulásában. — A zárt é — a szegedi nyelvjáráshoz hasonlóan — nagyon ritkán fordul elő, mégpedig főképpen egyszótagú és vegyes hangrendű morfémákban (pl. lé, sé, te; árénda, déréka, dészka, égy mást, szérszám, ügyé, véranda stb.), valamint újabb keletű idegen szavakban jelentkezik (pl. kredit, spenót, vidéó stb.). — Időtartam szempontjából az jellemző, hogy a fölső nyelvállású rövid magánhangzók helyén — elsősorban hangsúlyos helyzetben — hosszúak tűtmek föl (pl. húszán, mutat, utál; füvet, tükör; csipa, dícsér, simul stb..), néhány szövegfölvételen azonban a köznyelvi zí-val szemben — legalábbis változatként — rövid u-s megoldást figyelhetünk meg (búza és rúd), a hosszú ű és í helyén előforduló rövid «-re és /-re viszont egyetlenegy adatunk sincs. — Az /, r és j nyújtó hatása — a Szeged környéki nyelvjárásokhoz hasonlóan — eléggé gyakori, mégpedig főképpen félhosszú magán- hangzós realizációval (pl. talp, ültet; disznótörkó, körű, sirattam; bájt, héjbü, nevéjje stb.), de a hosszú magánhangzós megoldás is megfigyelhető (pl. álsó, gazdakör, morzsa). — A zárt f-zés szórványosan jelentkezik (pl. évígez 'elvégez', kíkkű 'kékkő; rézgálic', kíntelen 'kénytelen1, kízzé 'kézzel', möktörtínt 'megtörtént', rígebben, típtük; stb.), a szegedi népnyelv /'-zéséhez viszonyítva azonban valamivel gyakoribb. — A köznyelvi ó és o helyén tapasztalható zí-zás és «-zés előfordulási aránya megegyezik a Szeged vidéki nyelvjárásokéval (pl. azúta, fúrú, túró; bűr, kű, lű stb). A rövid zárt «-zás és «-zés — a szegedi népnyelvhez ugyancsak hasonlóan — viszont valamelyest ritkábban fordul elő (pl. mustoha, ustor; gyűkér, lügdös, tűvé stb.). — A mássalhangzók kiesése közül — a többi magyar nyelvjáráshoz hasonlóan — az l pótlónyúlásos elmaradása a leggyakoribb (pl. csikóvá, étötték, főddé, kezéni, náddá, nyóc, ótó 'oltó', pác, röggé, szógál, tőtelék, űtetött stb.), az r és j kiesése ezzel szemben ritkábban figyelhető meg (pl. cikkó, háromszó, kéccő; éfélkó, nyűt, nyútófa; stb.). — A depalatális 281
