Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Sz. Bozóki Margit–Szabó József: Nyelvjárási szövegek a szegedi kirajzású vajdasági Temesközből
135), ez az időbeli távlat — a nyelv konzervatív jellege miatt — megfelelő ahhoz, hogy a szóban forgó temesközi településeken olyan nyelvjárási és néprajzi értékű anyagot gyűjthessünk, amelynek kellő bizonyító ereje van annak megállapításában, hogy valóban szegedi kirajzásról van-e szól. Ezért nemcsak szövegfölvételeket igyekeztünk készítem, hanem célirányos kérdőíves gyűjtést is végeztünk, mégpedig olyan fogalmi körökben, amelyek a szegedi és a Szeged környéki nyelvjárások szókészletének archaikus rétegét is felszínre hozhatják. A vajdasági Temesköz szegedi kirajzású településeit főképpen Bálint Sándor „A szögedi nemzet” című munkája alapján választottuk ki, de a kutatópontok kijelöléséhez Kováts Zoltán kutatási eredményeit is felhasználtuk (A népességfejlődés folyamata, tényezői. In: Szeged története 2. Szerk.: Farkas József. Szeged, 1985. 139). Eredeti tervünk az volt, hogy a határ menti falvaktól (pl. Rábé, Magyarmajdán) kezdve egészen a Nagybecskerek (Zrenjanin) környéki községekig megközelítőleg harminc településen folytatunk nyelvjárási anyaggyűjtést. Erről azonban — részben a volt Jugoszláviában kialakult helyzet miatt, részben a Szegedért Alapítványtól kapott támogatás mértékét figyelembe véve — le kellett mondanunk. Ezzel függ össze, hogy munkánkat a vajdasági Temesköz északi részén fekvő falvaiban végeztük, a legdélebbi kutatópontunk Magyarpadé volt. A gyűjtésre végül is a következő helységeket választottuk ki: 1. Csóka (Coka), 2. Egyházaskér, Verbica (Vrbica), 3. Feketetó, Cérnabara (Crna Bara), 4. Kanizsamonostor, Monostor (Banatski Monostor), 5. Magyarmajdán, Majdán (Majdan), 6. Magyarpadé, Pádé (Padej, Srpski Padej), 7. Oroszlámos (Banatske Arandjelovo) és 8. Rábé (Rabe). 276 A gyűjtésre kiválasztott jugoszláviai kutatópontok
