Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Damjanich Jánosné Csernovics Emília életrajza (1819–1909) Csernovics Lara feljegyzéseit közzéteszi Varsányi Péter István

Mikor 1867-ben megalakul ismét a magyar minisztérium, néném többek biztatására bead egy kérvényt. Ő ugyanis nagyanyámtól férjhezmenetelekor 1847-ben óriási nagy és értékes kelengyét kapott, amit 49-ben, férje halála után kiszórtak az osztrák katonáknak prédául. Többen akadtak a rokonságból, akik készek voltak eskü alatt bizonyítani, hogy az többet ért tízezer forintnál. Azt kérvényezte tehát, hogy térítse meg neki a magyar kormány a tízezer forintot, annál is inkább, hogy bizony elég szerény anyagi helyzetben volt.

A kérvény éppen akkor érkezett be, mikor az első miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula41 elmenőben volt. A kérvényre egy magánlevélben felelt. Hogy ő a napokban átadja a miniszteri tárcát; így nincs módjában a kérést teljesíteni. De meg van róla győződve, hogy utóda kedvezően fogja azt elintézni. De bizony csak nem intéződött el a dolog, dacára, hogy néném még kétszer megpróbálta.

Egyszer a 80-as években szó jött erről a kérdésről Ivánka Imre42 és felesége, néném barátnője, Németh Mária előtt. Ivánka bíztatta, adja be újra a kérvényt. Akkor Tisza Kálmán43 volt a miniszterelnök, Ivánka jóbarátja. Mintha most történt volna, oly élénken emlékszem, hogy egyszer elmentünk pár hónappal ezután Ivánkához vizitbe Budára. Nővéremet és engem Ivánkáné ültetett le a szalonban, míg Ivánka, karját nyújtva nénémnek, a szalon túlsó végébe vezette, s ott elmondta neki, hogy kérését nem teljesíthetik azért, mert — amint Tisza mondja — ily nagyösszegű segélyre nincs alap. Erős felindulással felelt reá néném: „Hát persze, arra nincs alap, hogy egy szegény asszony veszteségét megtérítsék, s 10 ezer forintot adjanak, de arra van, hogy a hazaáruló Görgeynek évi 8 ezer forint kegydíjat utaljanak ki”. Ivánka roppant zavarba jött, mert ez akkor nagy titokban történt, s alig tudott róla valaki. Kiesve szerepéből azt kérdi: „Hát ezt honnan tudja?!” „Ne kérdje — feleli néném — elég az, hogy tudom”. „Tudja mit — mondja erre Ivánka —, menjen fel a királyhoz audienciára. (Amint ő mondta) ein Kniefall,44 és biztosítom, megkapja”. Néném erre nem is felelt, csak odajött hozzánk, közömbös dolgokról beszélgetni.

Egy megfigyelésemről akarok még említést tenni, bár erről soha nem beszélt néném, sem énelőttem, sem más előtt.

Ambrozovitsné Meszlényi Ilona, Kossuth Lajos unokahúga, többször járt kinn Turinban, bátyját meglátogatni. Többször hozott üzenetet Kossuthtól nénémnek, ki mindenkor megköszönte a megemlékezést, de sohasem üzent vissza tudtommal semmit. Egy fotográfiát is hozott egy alkalommal Ambrozovitsné Kossuthtól, amelyre ez volt írva: „A hős Damjanich tábornok özvegyének, ki hazám női közt tiszteletemben legmagasabban áll, emlékül”.

Egyszer aztán avval jött hozzánk Ambrozovitsné, hogy „Lajos bácsi izeni neked, jöjj ki egyszer hozzá Turinba, mert mielőtt meghalna, beszélni szeretne veled”. Néném kitérő választ adott neki, hogy ha csak lehet, elmegy, de mostanában, fájdalom, nincs pénze hozzá stb. Kossuth meghalt, mi pedig nem voltunk Olaszországban. De 189541 Andrássy Gyula gr. (1823—1890) politikus. 1867—1871 között miniszterelnök.

42 Ivánka Imre (1818—1896) a cs. kir. 12. huszárezred főhadnagya; a szab. harcban honvéd ezredes, dandárparancsnonok: 1818 októberében Windischgrätz hadikövetként letartóztatja, várfogságot szenved. 1861 után ogy-i képviselő, főrendiházi tag.

43 Tisza Kálmán (1830—1902) politikus, földbirtokos, a MTA tagja. 1875—1890 között miniszterelnök.

44 ,.Térdhajtás" (ném.)

271