Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Damjanich Jánosné Csernovics Emília életrajza (1819–1909) Csernovics Lara feljegyzéseit közzéteszi Varsányi Péter István
Első évben igen sok kellemetlenségnek voltak kitéve. Minduntalan házkutatást tartottak, keresték a koronát, s kompromittáló írásokat sejtettek náluk. Egy ilyen házkutatás alkalmával vitték el Görgey fentemlített levelét is, ami pedig most valószínűleg érdekes dokumentum volna. 1850. október 6-án néném gyászmisét akar mondatni Aradon férjéért, s ezért oda akart utazni. E szándékáért hadbíróság elé idézték lázítás címén és eltiltották neki, hogy misét mondhasson. Menekült is fordult meg minduntalan házuknál. Esti órákban be-beállított hozzájuk valaki. „Kérem, én egy szerencsétlen menekült vagyok...”. Nevét nem kérdezték, adtak neki vacsorát és éjjeli szállást. Hajnalban aztán az illető tovább ment. Persze a rendőrségtől folyton félni kellett, s néném mindegyiknek megmutatta a kert felé nyíló folyosóablakot, amerre könnyebb volt menekülni. Egyszer katonai beszállásolás volt Makón, nagyanyám és néném házánál is lefoglaltak egy szobát egy osztrák tiszt számára. A szobát elkészítették. Néném meghagyta a szobalánynak, hogy a tiszt minden kívánságát lehetőleg teljesítse. A két asszony persze nem mutatkozott. Másnap délután éppen a nappaliban ültek vendégekkel, mikor a tiszt megérkezett. Hangos beszéd, türelmetlen szóváltás hallatszott be hozzájuk. Egyszerre csak felpattan az ajtó, belép a tiszt s ingerülten kérdi: „Wo ist die Hausfrau?” Néném elébe megy, mereven ránéz s feleli: „Ich bin es, was wünschen Sie?” A tiszt zavarba jön néném fellépésétől és a sok hölgy vendégtől, s motyog valamit, hogy nem kapott elég gyertyát. „Ihr Wunsch wird erfüllt”,22 feleli néném és sarkon fordulva ott hagyja. Ez a tiszt este a Casinoban elpanaszolta, hogy neki milyen barátságtalan háziasszonya van. Mire valaki a magyar urak közül megkérdezte tőle, tudja-e, ki az ő háziasszonya? „Was weiss ich” — volt reá a felelet. Erre az illető megmagyarázta neki, hogy kivel van dolga. Dicséretére legyen az osztrák tisztnek mondva, másnap korán reggel elköltözött onnan. Egy nagy eseménye volt még makói életüknek, hogy egyszer rablók jártak náluk. Nagyanyám éppen megkapta a fél évi bért birtoka után, de még aznap elkérte tőle egy rokona kölcsön majdnem az egész összeget. Éjjel a mellettük lévő szobaleány-szobában lármát hallanak, s valaki erős kézzel megkopogtatja az ajtót: „Nyissák ki, mert betöröm!”. Nagyanyám felkel és kinyitja, belép három kormozott arcú férfi puskával: „Aki mozdul, halál fia!”. Egyik az ajtóban marad, a másik néném elé áll, a harmadik nagyanyámat veszi elő: „Ide a pénzzel!” Szegény öregasszony odaadta, amije volt, de keveselték: „Hol a többi?”. Azt persze mesének tartották, hogy a többit kölcsön adta, s elkezdték nagyanyámat fojtogatni. Néném ezt látva megszólalt, hogy neki van pénze a nappali szobában. Volt ott ugyanis egy antik trumeau szekrény, s annak fiókjában egy csomó régi huszas. Erre két rabló bekísérte nénémet a harmadik szobába, mely a nappali volt. Egyikük ügyetlenségből kiütötte a másik kezéből a gyertyát, s korom sötétben maradtak. Néném az ablak közelében állt, s egy hirtelen mozdulattal felrántotta azt és kiugrott az utcára egy ölnyi magasból. Rögtön a szomszéd házhoz futott, s megrántotta a csengőt. Volt akkor Makón egy csendes őrült, ki éjjel rótta az utcákat, s minden útjába eső kapun becsengetett. Ez lehetett az oka, hogy a csengetésre nem jött ki senki. Ezután 22 „Hol van a háziasszony?” „Én vagyok az. mii kíván Ön?" „Kívánsága teljesülni fog." (ném.) 266
