Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Damjanich Jánosné Csernovics Emília életrajza (1819–1909) Csernovics Lara feljegyzéseit közzéteszi Varsányi Péter István

Kossuthnak ő kölcsönözte oda a négyes fogatát, az vitte Orsováig.19 Ez a kocsi lovastól, kocsisostól eltűnt. Sohasem került többé vissza.

Szomorú idő következett azután. Nagybátyám avval a gondolattal foglalkozott, hogy nem adja át a várat, inkább légberöpíti. Elő is készítette erre nénémet. „Tudod fiam — mondta — mi itt ülünk együtt s egyszerre csak megsemmisülünk”. A pincékben ugyanis rengeteg lőpor volt. Azt akarta felrobbantani. E tervet tisztjei akadályozták meg, kik között erősen terjedt a demoralisatio. Azt mondták: „Haljon meg a tábornok úr, ha akar, mi élni akarunk!”.

így aztán nem maradt egyéb hátra szegény beteg embernek, mint feladni a várat.

Az oroszok először Gyulára szállították őket, ott adták át az osztrákoknak, kik ismét visszavitték Arad várába, ahova azonban már asszonyt nem engedtek be. Néném a városban szállt meg anyjánál.

Ami ezután következett, azt a történelem van hivatva leírni, én csak azokat a tényeket említem, ami talán kevésbé ismeretes.

A foglyokat meglátogatni az asszonyoknak nagyon nehéz volt, nagy utánjárásba került egy rövid látogatást kieszközölni. Nagy meglepetést keltett tehát 1849. október 5-én, hogy kérés nélkül kapott minden fogoly felesége engedélyt lakására küldve.

Az asszonyok férjeiket már a siralomházban találták, s szegény áldozatoknak maguknak kellett elmondani, hogy halálra vannak ítélve.

Azt a kétségbeesést, ami ezután következett, leírni nem lehet.

Damjanich vigasztalja nejét. „Gyermekem — mondja — fájdalmadat az idő enyhíteni fogja, s ha megnyugodtál, menj ismét férjhez, nem való egy fiatal asszonynak minden támasz nélkül élni”. „Esküszöm, soha!” — volt reá a felelet, s aztán elbúcsúztak szívtépő fájdalommal.

Amint mesélte néném, az azután következő napokra alig emlékszik. Isten kegyelme elvette hosszú időre eszméletét és gondolkodó képességét.

Ahogy lehetett a viszonyok miatt, megjött Aradra az áldott lelkű Návay Miska bácsi és felesége. Összepakolták a két gyámoltalan asszonyt és elvitték magukhoz Földeákra. Itt kezd aztán feleszmélni szegény szerencsétlen fiatal özvegy. Miska bácsi mindent elkövet, hogy figyelmét máshová terelje. Kiviszi magával a gazdaságba, elviszi a nádasok közé, amelyek akkor még igen nagyok voltak a Tisza-Maros szögén s megmutatja neki a vizi szárnyasok csodás világát. Este sakkoznak s Miska bácsi, ha veszít, mérgében a földre szórja a figurákat. Persze az a vége, hogy neki kell azt ismét össze is szedni. Fél évig maradtak Návayék kedves hajlékában, ekkor aztán találtak Makón egy kiadó házat, s oda költözik a két szomorú asszony.20

Makó város megható módon mutatta meg kegyeletét néném iránt. Nem fogadott el tőle adót, azt mondva: „Adózott már ez a szegény asszony eleget a hazájának úgyis!”.21

19 Ezt a megállapítást is módosítanunk kell. Kossuth 1849 augusztusában Csernovits Péter kocsiján hagyta el az országot.

2° Návay Mihály makói háza a mai Teleki u. 13. sz. helyén állt. Ő maga Pesten lakott, így engedhette át azt Damjanich és Láhner özvegyeinek. Návay a házát 1863-ban adta el, ma már nem áll; a Szép utca Széchenyi tér felé nyitásakor bontották le. (Gilicze János levéltáros közlése).

21 A „Makó Váposábani Házatlan zsellérek 1855/6. évi Országos Közerő összeírása 1-ső könyv" bejegyzése szerint: „Özv. Csernovicsné özvegy felmentetik”. Csongrád Megyei Levéltár Makói Fiók- levéltára, Közmunkalajstrom V. 142. j. 16.

265