Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Damjanich Jánosné Csernovics Emília életrajza (1819–1909) Csernovics Lara feljegyzéseit közzéteszi Varsányi Péter István
DAMJANICH JÁNOSNÉ CSERNOVICS EMÍLIA ÉLETRAJZA (1819-1909) Jeszenszky Imréné Csernovics Lara feljegyzéseit közzéteszi VARSÁNYI PÉTER ISTVÁN BEVEZETÉS Az az állítás, miszerint az 1849. év októberének tragédiájáról már nem lehet újat mondani, könnyűszerrel megcáfolható. Nem vitás: a tizenhárom vétanúról, a mártír miniszterelnökükről sokan és sokat írtak; csakhogy a történelem — amint Thomas Mann is vélekedett — mélységes mély kút, amelybe érdemes még ma is alászállni. Jeszenszkyné Csernovics Lara (1863—1939) huszonhárom évig élt egy fedél alatt az egyik aradi vértanú özvegyével, Damjanich Jánosné, született Csernovics Emíliával (1819—1909). A tőle hallottakat 1926-ban vetette papírra, s a család jóvoltából ez az emlékirat most kezünkbe került, publicitást kaphat. Történelmi családról van szó, hisz a Csernovics (Carnojevic) név még ma is megbecsülést és tiszteletet vált ki a hazai és a határainkon túli szerbek körében. 1690- ben ugyanis mintegy kétszázezer szerb menekült érkezett Dél-Magyarországra Arsenije Carnojevic (1633—1706) ipeki érsek vezetésével. Vele jött két öccse, Djordje és Joakim is. Az utóbbi fia, Mihajlo (magyar köznévvel: Csernovics Mihály) kapta meg a magyar nemességet 1720-ban. 1742-ben adoptálta második felesége, Koványi Anna első házasságából származott fiait: Arsenijét (Arzén) és Djordjet (György). A majdani Csernovics család egyik ága Arzén (1716—1766), a másik György (1720—1759) leszármazottaiból sarjadt. (A családi gyakorlat e két szárnyat úgy különböztette meg, hogy az előbbiek f.v-sel, az utóbbiak c.r-vel írták és írják nevüket; a 19. század elejétől a nemesi előnév is jelzi a szétválást: Arzén ága a „mácsai és kisoroszi”, Györgyé a „mácsai” megkülönböztetést használja.) Csernovits Arzén nyolc gyermeke közül — témánk szempontjából — kiemelést érdemel Anna, Gavrilo Taburovié császári-királyi tábornok neje, Damjanich János anyai nagyanyja, valamint Pál (1755—1840) királyi tanácsos, fia Péter (1810—1892) 1848-ban királyi biztos, temesi gróf és főispán, aki elválaszthatatlan Damjanich utolsó napjaitól, a kivégzést követő történésektől. Ide kívánkozik egy, talán nem öncélú és haszontalan kitérő. Nemeskürty István 1977-ben megjelent könyvében („Kik érted haltak szent világszabadság”) olvashattunk először Damjanich János szerb „félparaszti” származásáról; illetve arról a jelenetről, mely szerint „Vécsey jelképnek szánta kézcsókját, és az is maradt: egy magyar főnemes szövetkezett a halálban egy félparaszt szerb katonával” (413. old.). 1991. október 1-jén a Kossuth Rádió „Társalgó” című műsora mindezt megtetézte az „osztályhelyzet felismerésének” tételével. Említett szerzőnk jóvoltából megtudtuk, hogy Aradnak újabb „nagy tanulsága” van: a kézcsók annak bizonyítéka, miszerint a „gróf és szerb paraszt” 1848—49-ben egy ügyet szolgált. Hasonló tartalmú kommentár hangzott el a Magyar Televízió szegedi munkatársa 1991. október 6-án, Aradról küldött tudósításában is. Mint láttuk, Damjanich felmenő rokonai közt császári-királyi tábornok (a nagyapa), dúsgazdag földbirtokos (a nagyanya) található, mindezekhez tegyük hozzá az őrnagy apát! Valahogy egyik sem tekinthető tipikus paraszti (horribile dictu: jobbágyi!) foglalkozásnak. Csernovics György dédunokája Emília, Damjanich tábornok neje, valamint György cs.kir. huszárkapitány, 1848—49-ben honvéd őrnagy. Az utóbbi első 257
