Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Sebestyén István: Csongrád város levéltárának története
Veszprémbe. Noha a megmaradt dokumentumok félreérthetetlenül nem említik, ebből arra lehet következtetni, hogy dr. Herke ekkor Veszprémben tartózkodott. Oláh József az utasításnak eleget tett. A rábízott szállítmányt a veszprémi városháza légópincéjében helyezték el a Menekültügyi Hivatal ottani szervének gondjaira bízva azt. A műveletnél egy Horváth nevű aljegyző működött közre, aki Veszprém város szolgálatában állt. Ez 1944. november 5-én történet. Oláh József megbízatása ezután megszűnt. Arról még értesült, hogy a szállítást eszközlő fogatokat a polgármester a Somogy megyei inkepusztai uradalomba küldte munkára. Ezek később a Veszprém megyei Pápateszérre kerültek. További sorsukról a vonatkozó dokumentumok nem őriznek adatokat.26 Innen az iratanyag sorsa is ismeretlenné válik. A háború után a belügyminiszter kiadja 180.753/1946/III-10-1. jelzésű rendeletét, melyben a békeelőkészítő munkálatokkal összefüggésben felhívja a törvényhatósági jogú és a megyei városok polgármestereit: állapítsák meg, hogy a vezetésük alatt álló város irattárának voltak-e veszteségei; ha igen, milyen körülmények között, és az iratokból került-e valamennyi, vagy akár az egész külföldre? A rendeletet 1946. június 18-án juttatják el az érintett vezetőkhöz. Méltánylandó körülmény, hogy Csongrád város már ennek előtte széles körben keresi eltűnt irattárát. Az eddig nevezett helységeken kívül még az összes számba jöhető település polgármesterének érdeklődő levelet küld a helyi elöljáróság, hogy ott tudnak-e valamit az eltűnt irattári anyagról? A megkeresett helységek a következők: a Baranya megyei Martonfa, Pápa városa, a Veszprém megyei Lovászpatona. Nevezett települések polgármesterei rendre azt a választ adják Csongrádiak, hogy a keresett iratanyag nincs hatóságuk területén.27 Az irományok feltalálását célzó sokoldalú akció egy ideig eredménytelen marad. Végül kirajzolódnak a sikerhez vezető körvonalak, amelyeknek bizonyos ellentmondásait azonban — e tanulmány készítése során — nem sikerült teljesen feloldani. Oláh József városi tűzoltót az ügyben kétszer hallgatták meg az iratokat kereső Csongrád városi hatóságok: 1945. szeptember 7-én és 1946. április 16-án. Mindkétszer azt mondta, hogy az iratok útja Dombóvár—Szakcs—Veszprém volt. Első alkalommal hat láda iratról beszél, második alkalommal hat-nyolc ládát említ. Dr. Vida Imre főjegyző 1946. április 17-én kézírással feljegyzi, hogy meghallgatta dr. Herke László volt polgármestert, aki szintén azt mondta, hogy 1944. november 5- én nyolc láda iratot adott át Veszprémben Horváth aljegyzőnek. Mindez idáig, többé-kevésbé, megnyugtató is lenne. Ám dr. Abonyi Géza tanácsnok 1946. március 18-án, ha nem is a fentieknek merőben ellentmondó, de némi bizonytalanságot keltő történetet ad elő a város iratainak és némely vagyontárgyainak sorsáról. Ő azt mondja, hogy az 1944. október 8-i kiürítés után Bács—Kiskun megyei Gátér községben ért utol két Csongrád városi stráfkocsit, amelyeken »hivatalos« ládák és menekülők voltak. Majd így folytatja: „A kocsikon szállított hivatalos rakomány nagy részét Izsák községben helyeztük el... Ez között voltak a megkerült birtokívek. A birtokívek többi részét 1944. október 7-én Oláh József városi tűzoltó kíséretében indították útnak egyéb kiürítésre rendelt iratokkal. Ezek hollétére elsősorban Oláh József kikérdezése lenne szükséges.”28 Az irattárat tehát kétfelé menekítették. Az Oláh József által előadottak csak a Dunántúlra vitt iratokra vonatkoztak, aminek hitelességét Veszprém város 1946. április 30-án kelt 2885/1946. sz. értesítésében igazolja mind Oláh Józsefre, mind dr. Herke László polgármesterre nézve. Ezek szerint nyolc láda 26 Uo. 27 Uo. 28 Uo. 192
