Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Magyar László: Szabadka és környéke közép- és török kori kézművességéről
következtethetünk a jobbágyság igényeire, háztartására, katonáskodására stb. Vagyis betekintést nyerhetünk a falu gazdasági tevékenységébe, a szakmák változatos szét- ágazódásába. A dézsmalajstromban ezenkívül többek között az alábbi niesterségnevek fordulnak elő: Kerékgyártó, Asztalgyártó, Szitagyártó, Szíjgyártó, Nádvágő ... A magyar köz- és főnemesség családneveinek kialakulása a XV. század végén fejeződött be. A polgárság és a jobbágyság csak a XIV. század végétől használ családnevet, s körükben a családnevek kialakulása valójában a XVI. század végén fejeződött be.50 Itt említjük meg, hogy az egész történeti korszakban előforduló kevés szláv családnévből nehéz foglalkozásnevekre (mesterségnevekre) következtetni. Eddigi adataink szerint legtöbb szabadkai vonatkozású foglalkozásnév a XVI. századi dokumentumokban található: 1516-ban a szabadkai Zabó (Szabó) Lukács jelenlétében beiktatták birtokába Magoch-i Porkoláb Mártont és fiait.51 A következő évben a néhai Várdai Miklós és Zabó (Szabó) Lukács közötti perben megegyezés született.52 Különösen értékes számunkra egy 1521-ből származó nemrégen előkerült oklevél, amely a mai Vajdaság területére ezernél több jobbágynevet tartalmaz, s a Szabadka környéki néhány település lakosainak jegyzékében foglalkozásnevekre is bukkanhatunk.53 Pachyr-on (Pacsér) pl. Kowach (Kovács) és Zabo (Szabó); Baymok- on (Bajntok) Kowach, Warga (Varga) és Zabo; Bwdakwth-on (Budakut) Mezaros (Mészáros) és Fazekas; Napffen-en (Nagyfény) két Warga; Chonthaffeyer-en (Csantavér) három Zabo és egy Warga; Kerekegyhaz-án (Kerekegyház) négy Zabo vezetéknevű jobbágy volt. E számunkra felbecsülhetetlen értékű dokumentum (amely a Sulyok és Török családok közötti viszálykodással kapcsolatos) az említetteken kívül többek között e Bács és Bodrog megyei jobbágyok foglalkozásneveit tartalmazza: Saru, Kozorus (Koszorús), Chapo (Csapó), Paysgyartho (Pajzsgyártó), Thakach (Takács), Igyartho (íjgyártó), Kerekgyartrho (Kerékgyártó), Chishar (Csiszár), Zekeres (Szekeres). Az összeírások, de más oklevelek is egy-egy helység kézműveseinek számát, a mesterségek megoszlását tükrözhetik. Azonban hozzátesszük, hogy a személynévanyag elemzéséből mégsem vonhatunk le pontos következtetéseket, mert a kézműveseket nem jelölték mindig foglalkozásuk nevével.54 Mégis állítjuk, ha az 1521. évi oklevelet és az 1522. évi dézsmalajstromot nyelv- és ipartörténeti vonatkozásban alaposabban összehasonlítanánk és kielemeznénk, akkor a térség középkori múltját újabb fontos láncszemekkel gazdagítanánk. A középkori kézművességünkkel kapcsolatos új adatokat csakis a régészeti ásatásoktól, valamint a levéltári kutatásoktól várhatunk. Ugyanez vonatkozik a török korszak ipari tárgyaira is. A mohácsi csatával (1526) megbukott a független középkori Magyarország, és ezután Szabadka és környéke életében is új történeti korszak, a török hódoltság kb. 150 éves nehéz időszaka köszöntött be. A megmaradt kevés őslakosság eleinte a környező szállásokra, majd a biztosabb országrészekre költözik. A szegedi szandzsák az 1540-es években szerveződött meg és néhány kisebb területi egységből, ún. náhijéből állt. A náhijéhez tartozó helységek várai és templomerődei a török helyőrségek szálláshelyei voltak. A helységek vásári és piaci központokként biztosították a törökök ellátását. Azonban ekkortájt vidékünkön csak a szabadkai vár állott a benne élő török 5" SZABÓ ISTVÁN 1954. 9. 51 ÉRSZEGI GÉZA 1982. 44. Magyar Országos Levéltár. 1)1. 89 104. 55 Magyar Országos Levéltár. Reprográfia 5586. doboz. 00055-ös számú oklevél. Állag: Gyulay—Kuuii család oklevelek. Eredetije: Román Sz K Akadémiája kolozsvári fiókjának történeti levéltára. (Sajnos az Országos Levéltár felvétele igen rossz minőségű, s estik az eredetiről való újabb felvétel könnyíthet a helyzeten!) 54 Szeged története I. 1983. 606. 14
