Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Magyar László: Szabadka és környéke közép- és török kori kézművességéről

helyőrséggel és a lakosság betelepítése valószínűleg 1552 óta folyhatott.55 Az 1570. és • 1578. évi összeírás a szabadkai náhijét már önálló területként tünteti fel, miután II. Szelim szultán Szabadkát időközben járási központtá, székhellyé tette meg.56 Azzal, hogy a szultán újjászervezte a náhijét, mintegy újra megalapította Szabadkát és el­rendelte a polgári lakosság telepítését.57 A Szabadkán és környékén talált régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ipari élet a török hódoltság alatt sem szűnt meg. Ugyanis eddig e korból lándzsa, agyagedény, mozsárágyú, puzdraveret, feszítőzabla, kengyel, pipa, korsó, cserép, véső, kés stb. maradt fenn, de várható, hogy a szabadkai egykori vár környékének majdani megásásával újabb értékes leletekkel gazdagodik a város. Most is érvényes korábbi megállapításunk: a vidékünkön talált török kori régészeti tárgyak mindegyike legnagyobb valószínűséggel nem készült itt helyben. A török korban nagy területek válnak pusztává, városok és falvak semmisülnek meg. Az Alföldön is megváltozik az életmód: a korábban űzött földművelés helyébe az állattenyésztés lépett, vagyis pásztorrá lesz a lakosság alsó rétege.58 A településhálózat megritkulása már a XV. században elkezdődött és csak kb. 60 %-uk érte meg a XVI. század közepét, az oszmán—török hódítás korát.59 A budapesti, valamint a nyugat európai könyvtárak és levéltárak gazdag térképtárainak XVI. századi metszetei már részben tükrözik a Duna-Tisza közének gazdasági állapotát: a kunok térségeként megnevezett területen feltűnő nagyságú ábrázolásban különböző állatokat (marhákat, juhokat, kecskéket) és pásztorokat (többször törökös viseletben) kutyáikkal figyelhetünk meg. Ezt láthatjuk pl. Wolfgang Lazius 1556-ban és 1570 után, Zsámboky János 1579-ben, Nicander Philippus Fundanus 1595-ben és Gestaldi 1596- ban készített térképein. Ha már az egykorú felvételek Szabadka környékén is ennyire hangsúlyozzák az állattartást, magától értetődik milyen jelentősége volt a mészárosnak és általában a bőrhöz és prémhez fűződő mesterségeknek. Erről tanúskodik (közvetett úton) több török kori dokumentum. A szabadkai náliije 1570. évi összeírásában, a városi szállásokon Varga Pál és Varga István, valamint Szűcs Gellért, a kelebiai pusztán Varga Ferenc és Varga Alajos, a város közelében levő Császárhomoka pusztán pedig Varga Tamás nevével találkozunk. Az 1578. évi összeírásban Szabadka közelében elterülő Keresztes pusztán Varga Tamás és Varga Pál neve fordul elő.60 Hadd említsük meg, hogy az 1570. évi összeírás több mint hatvan, az 1578. évi pedig ötvennél több falut és pusztát említ, ahol immár — a névsorból ítélve — csaknem száz százalékban szláv, elsősorban szerb lakosság él. E lakosok családneveinek alapos nyelvtudományi elemzése után vonhatók le kézzelfoghatóbb és mélyrehatóbb következtetések a kézművesség kérdésével kapcsolatban. Ezúttal csak annyit adunk az elmondottakhoz, hogy a két összeírás állatadóztatási adatai vidékünk gazdag jószágtartásáról tanúskodnak. Többek között Szabadka város, Himosity, Kis Baysa (Topola), Nagy Baysa, Rogladcsa, Ómarócs (Aranyad) Kis Hegyös, Nagy Hegyös, Papfen (Nagyién), Budi Baymoka, Verősegyház, Pacsér, Sebesegyház, Kelebe, Ludas, Tavankut, Gyurgyin, Pálegyház, Csontaver falvak fizetnek nagyobb összegű juh- és sertésadót. Ebből adódik azután, hogy e helységekben a hússal és bőrrel való foglalkozás akkortájt — sőt amint látjuk később is — a kiemelkedőbb mesterségek közé tartozott. De más is kitűnik e két XVI. századi összeírásból: a lakosság életében immár * •* VASS ELŐD: A szabadkai náliije 1.570. és 1578. évi összeírása a szegedi szandzsákban. Kézirat. 1991. II. oldal. (A továbbiakban: VASS ELŐD 1991.) v> DR. OLGA ZIROJEVIC: Upravna podela danasnje Vojvodine i Slavonije u vreme Turaka. Zbornik za istoriju br. 1. Matica Srpska. Novi Sad 1970. 21. V VASS ELŐD 1991. II. oldal. •* MFSJER KALMAN 1942. 152. « RALOCZIJIORVAT1I ANDRÁS 1989. 103. «> VASS ELŐD 1991. 2.. 22.. 26. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom