Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 19. (Szeged, 1992)
B
BALOGH BANHIDY vesz a király fogadásán, üdvözli és kalauzolja a közjegyzői kamara látogatásakor. 1866. febr. 10-én nősül és Szarvady Szidóniát veszi feleségül, kitől Irén leánya és Géza Imre fia származik. Hirtelenül hal meg és díszes temetésén a Közjegyzői Kamara testületileg vesz részt. 145. Balogh Károly (Szeged, 1862. ?—Szeged, 1924. jún. 12.) tanácsnok. Ferenc korcsmáros és Privári Anna fia. Iskoláit Szegeden végezte és a városi tanács szolgálatába lép. Előrehaladva a közigazgatási pályán 1900-ban városi alszámvevővé választják, mely állásában 1907- ig marad. Közben 1890—1894-ben a Szegedi Dalárda titkára. 1907—1924. években városi tanácsnok. 1917-től a Közélelmezési Hivatal főnöke és e minőségében ellenszenvessé válva, 1918-ban a munkásság követelte az eltávolítását. Amikor kérésének nincsen foganatja, ágyúkkal vonul fel a városháza elé, mely fenyegetésre a tanács eltanácsolja. Dettre János megindítja ellene — nyilván csak formailag — a fegyelmi eljárást. 1919-ben csatlakozik az ellenforradalom szervezőihez, tagja lesz az An- tibolsevista Comitének, majd annak végrehajtó bizottsági tagja. A Nemzeti Hadsereg egyik szervezője. Bizottság tagjaként tárgyal a várost megszálló francia csapatok parancsnokával ki megbízza a Szegedi Szövetségközi Élelmezési Bizottság vezetésével. Tagja a Szeged-Belvárosi Kaszinónak. Hirtelen hal meg. Egyetlen gyermeke Lili, menyasszony korában hal meg. Neje: Mészáros Amália. Halálakor hatvankét éves volt. Közleményei Ego és B-gh álnéven jelentek meg. 222, 222, 242, 245. Bamberger Béla (Szeged, 1854. márc. 8.— Budapest, 1906. jún. 12.) balástyai. Sámuel szegedi nagykereskedő és Prosznitz Rozália fia. Iskoláit Szegeden, a középiskolát a piarista gimnáziumban végezte. 1871-ben érettségi vizsgát tesz. Már ezt megelőzőleg szerepel a Szeged-Belvárosi Kaszinónak az ínség enyhítésére rendezett gyermekhangversenyén. A budapesti és bécsi tudományegyetemen jogot hallgatott, majd jogi doktorátust szerzett. Gyakorlatra a szegedi kir. törvényszéknél jelentkezett, majd budapesti bíróságon folytatta. 1877-ben ügyvédi vizsgát tesz. Hosszabb külföldi tanulmányútra indul és visszatérve előbb Szegeden, majd Budapesten folytat ügyvédi gyakorlatot. Pénz- és valutaszakértőnek képzi ki magát és e témában pesti hírlapokban és folyóiratokban publikál. Önálló munkákkal is jelentkezik. Ezekkel elnyeri a Magyar Tudományos Akadémia pályadíját. Utazásairól a Szegedi Naplóban számolt be. A Dugonics Társaságnak rendes tagja. Érdemei elismeréséül 1903- ban magyar nemesi rangra emelik „balástyai” előnév használatának engedélyezése mellett. Neje Fischl Eugenia, kitől István nevű fia származott. 120. Bamberger Sámuel (Szeged, 1827. júl. 28.— Botzen, 1874. ápr. 7.) kereskedő. Szegeden folytatja kereskedői tevékenységét. A szegedi Zsidó Hitközség tevékeny tagja. A Szeged- Csongrádi Takarékpénztár választmányi tagja. Hitközségi elnök 1860—65 években. Az árvíz- veszély elhárításához kölcsönt nyújt a városi tanácsnak. Később nagykereskedő Szegeden. Tagja a Szeged-Belvárosi Kaszinónak. Szegedi kir. törvényszéki ülnök. Városi köztörvényhatósági bizottsági tag. Neje Prosznitz Rozália, kitől Béla fia származott. Tetemét hazahozatják és koporsója felett itthon Löw Immanuel mond búcsúbeszédet, mely írásban is megjelent. A belvárosban két háztulajdona volt. Sírja a szegedi zsidó temetőben sírkővel jelölt. Özvegye volt férje emlékére gimnáziumi alapítványt létesített. 89. Bánhidy család. Nyitra megyéből Arad, majd Békés és Csongrád megyébe telepedett család, melynek egyik ága később „simándi” előneves nemes lett, egyes tagjai pedig osztrák birodalmi, illetve magyar bárói rangra emelkedtek. 12. Bánhidy Ilona (Szeged, 1835. ?—Szeged, 1917. nov. 15.) Ilka. József Csongrád megye főbiztosának és Dugonics Teréziának leánya. 1845-ben a Szeged-Belvárosi Kaszinóban bálázó leány. Később Boross Frigyes vízimémök és Tisza-szabályozó, a szegedi m. kir. Folyammérnöki Hivatal vezetőjének neje (1859). Házasságából Ilona, Margit, Teréz és József gyermekei származtak. 1892-ben elözvegyült. 52, 214. Bánhidy József (Szeged?, 1798. ?—Szeged, 1865. ápr. 5.) simándi és bánhidi. Kir. megyei főbiztos. Iskolái elvégzése után, egyetemen jogot hallgat, majd ügyvédi vizsgát tesz. Csongrád megye szolgálatába lépve törvény- széki ülnök lesz (1833), majd megyei táblabíró. 1843-ban megyei főbiztos. Szeged város választott polgára, a Szeged-Csongrádi Takarék- pénztár választmányi tagja. Közkedvelt közéleti személyiség, számos esküvőn násznagy és kereszteléseknél keresztatya. A forradalom után visszavonul és gazdálkodik. 1861-ben városi képviselő. Mindvégig szegedi lakos. A Szeged-Belvárosi Kaszinó tagja, majd választmányi tagja. Neje Dugonics Terézia (Adám unokája és nem leánya), kitől József, Ilona, Antal Kálmán, Mária Franciska, Irén, Teréz, majd újból Mária és Béla Antal nevű gyermekei származtak. 25, 27, 109, 126, 214, 292, 247/2 Bánhidy Józsefné 1. Dugonics Terézia. 214, 247/2. Bánhidy Mária (Szeged, 1831. márc. 9.— Szeged, 1916. ápr. 5.) bánhidi és simándi. József megyei biztos és Dugonics Terézia leánya. 18