Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
7. Gyűjtőlágerekben Hágai Egyezmény 14. cikkely: ,,A csatatereken talált személyes haszná, lati tárgyakat, leveleket ki kell adni!” A Bruck-Királyhidánál fogságba került leventék egy része a mosonmagyaróvári gyűjtőlágerbe került, ahonnan két hét múlva áthajtották őket Pozsonyba. „Mosonmagyaróvárra kísértek bennünket. Azt mondták, ott gyűjtenek bennünket össze. Ott már nagyon sokan voltunk. Azt mondták, hogy innen Debrecenbe visznek, mert ott van a magyar parancsnokság. Ott kapjuk meg a passportot, s onnan megyünk haza. Két hét feléig voltunk Magyaróváron. Egyszer ettünk naponta. Egyszer azt mondták el kell menni Pozsonyba, mert ott vagoníroznak be bennünket. El is indultunk gyalog. A Dunán pontonhídon mentünk át. Az úgy süllyedt, hogy épp el nem süllyedtünk. Meg is érkeztünk egy huszárlaktanyába. Az ottlakók már azt mondták, hogy mi már nem hazafele megyünk. Megint csak egyszer kaptunk naponta enni. Az étel csak annyiban különbözött az előzőektől, hogy mire fölvittem a második emeletre, letettem az ablak párkányra és azt néztem, hogy mennek a civilek, mert különben nem tudtam volna megenni amit kaptam. Itt újból fertőtlenitettek bennünket, s igy valamennyire megszabadultunk a tetü- től. Megint az a hír járta, hogy visznek Debrecenbe. Eljött a nap, de a dátumra nem emlékszem. Az lett a feltűnő az állomáson, hogy a vagonok ablakai be vannak drótozva. Az a hír járta, hogy azért, hogy a civilek meg ne támadjanak bennünket. Ha nem akartunk férni, akkor bejött egy orosz katona, s a géppisztolyával hadonászott. Egyből elfértünk a vagon egyik sarkában. Csak mi Debrecennek a környékén se jártunk.” (Lakatos Tóth István) „Már Mosonmagyaróváron voltak ott magyarok, németek sokan. Orosz őrség vigyázott a laktanyára, se ki, se be nem jöhetett senki. Benzines hordókban főzték a bablevest, 4-en kaptunk egy kenyeret egy napra. Vártuk, hogy mikor kapjuk a dokumentumot, de az bizony csak mese volt. Felvették az adatokat és két-három hét múlva összeállítottak egy transzportot és gyalog átkísértek bennünket Pozsonyba, egy gyűjtőlágerbe. Pozsonyban egy tűzérlaktanyában voltunk elszállásolva, a padláson. Már sok ember volt összegyűjtve, két lovarda négy emeletes pricesel volt beácsolva. A hallottak szerint itt 80 ezren voltunk. A napi élelmet megkaptuk, naponta kellett menni fertőtlenítőbe és fürdőbe. Azt mondták itt fogjuk megkapni a dokumentumot.” (Szuromi József) „Még Hegyeshalmon is volt úgy, hogy ott széjjel mehettünk inni, erre-arra, aztán visszamentünk. De ott Mosonmagyaróváron körülkaptak bennünket gyorsan, aztán be a szögesdrót háta mögé, aztán ott már tudtuk, hogy na most már innen nincsen menekülés. 74
