Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Olasz tüzérek voltak ott. Kiugráltak az ejtőernyősök és a repülő lezuhant. Akkor mikor odaértek a szovjet csapatok, megint kellett tovább menni. Nickelsdorfon keresztül — magyar neve Miklósfalva —, Zurndorf — magyar neve Zurány —, Gattendorfot elkerülve dűlőúton Larndrof Nezsider, Bruck-Királyhida volt az útirány. A régi magyar határ volt a Lajta. A Lajta partján megálltunk. Tompa főhadnagy volt az egész századnak a parancsnoka, és azt mondtuk neki: — „Főhadnagy úr, nem megyünk ki Németországba, ha meg kell halni, legalább magyar földön haljunk meg!” — De fiúk — azt mondja — a nyilasok felkoncolhatnak, a németekről nem is beszélve. Beleegyezett, hát ő is magyar ember volt. De azt mondta, hogy mindenki ásson egy bunkert magának minél mélyebbet, hát úgy is csináltuk.” (Csűri György) „Március utolsó napjaiban elindultak a századok Németország felé. A parancsnokuk Tompa főhadnagy volt. Velünk voltak leventeoktatóink is; Hajdú Imre, Rácz István. Nem a főútvonalon vonultunk a határ felé, hanem a földutakon. A németek ugyanis teljesen ellepték a főútvonalakat, kegyetelenek voltak, törtek-tapostak mindenkit. Ahogy haladtunk a határ felé, egy kisebb településhez értünk. Pár házból állt csak. Teljesen kihalt volt. Valakinek eszébe jutott, hogy nézzük meg a pincéket. Az egyikben a hordókból folyt a bor kifelé, mindenki rohant le a pincébe, itta a bort. Egyszer az egyik hátrább ment, hátha ott talál valamilyen másfajta bort. Akkor látja, hogy egy német hulla feküdt a borban. Onnantól kezdve senkinek nem kellett a bor. Alakzat nélkül, mint a csürhe vonultunk a határ felé. Egyszer csak két német felségjelű, idegen típusú repülő húzott el a fejünk felett. Gondoltuk ezektől nem kell tartani, vonultunk tovább. Hát azok bizony aztán elkezdték géppuskával „szórni” a társaságot. Szétugrott ott mindenki. Szerencsére senki sem sérült meg. Délután megérkeztünk a Lajta árterületére. Kiadták a parancsot, itt fogunk éjszakázni. Már ekkor látszott, hogy a tisztek között valami nincs rendben. Állandóan vitatkoztak, nézegették a térképet. Kerestem magamnak egy biztonságos helyet, mert láttam, hogy a határ másik oldalán egy dombon valami géppuska- vagy ágyúállás van. Jobbnak láttam, ha ások magamnak egy mély árkot, azt lefödtem, és ide vackoltam be.” (Olasz Sándor) „Ahogy az orosz csapatok közeledtek, át kellett menni Hegyeshalomra. Itt egy téglagyár színjeiben voltunk elszállásolva, innen tovább kellett menni, Németország felé. Innen éjjel Kovács őrmester makói lakos vezetésével sokan megszöktek, hogy át- állnak, de nem volt szerencséjük, mert ők is fogságba estek, csak itt Magyarországon, Győrben. Mi tovább indultunk gyalog Németország felé. Utak mentén tudtunk haladni a németek visszavonulása miatt. Mi, leventék, kevesen maradtunk, akik továbbmentünk, katonák csatlakoztak hozzánk. A brucki erdőig jutottunk el. A Lajta partján egy kis erdőben vártuk be az orosz csapatokat. Heves harc volt. A németek egy dombetetőről lőttek ránk aknavetővel, szerencsére egy személy sebesült meg. A lófogatainkat mind kilőtték, nem maradt semmi, csak ami rajtunk volt. A kocsikon volt minden holmink, élelmünk. Úgy lőttek ránk, mint a nyulakra.” (Szuromi József) „Egyszer egy szép napon azt mondták a parancsnokok, hogy most már ki kell mennünk Németországba. Ekkorra már a parancsnokok is be voltak rúgva. Disznótoros vacsora volt, Mosonszentjánosról hoztak 50 liter bort. Hegyeshalmon egy 60
