Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Az ezredparancsnok Baranyi alezredes volt. Ő azonban nem volt ott velünk. Zircen volt az ezrediroda. Nappali foglalkozásunk burgonya- és cukorrépaszedés volt. Amikor ez a munka befejeződött, átirányítottak bennünket a vasútépítéshez. Mivel hidegebbre fordult az idő, az ól helyett Kardosréten kaptunk lakást, bent a faluban. Ez már kényelmesebb volt. Fűteni is tudtunk, csak nem volt mivel. Szerencsénkre nem messze volt hozzánk az uraságnak egy nagy kazal hasábfája. Esténként elmentünk, egy-két fuvar fát hoztunk. Még a háziaknak is mi adtunk.” (Tóth Antal és Tóth Ernő) „Zircről gyalog indultunk Gézaházára, ott egy majorban szállásoltunk el. Mint az 550/3-as vasútépítő munkásszázad kezdtük el a munkát a dudari szénbányához vezető vasút építésénél. E munkánk nemsoká, 1—2 napon belül abbamaradt, mivel Székesfehérvár vasútállomását megbombázták, így bennünket odairányítottak rom- eltakarítás, valamint az állomás helyreállítása végett. Ott igen nehéz körülmények között voltunk, vagonokban laktuk, sokszor zavart meg bennünket légiriadó is. Egy alkalommal légitámadás is volt. Riadó idején kihúztak bennünket védettebb helyre. Egy ilyen alkalommal Sárszentmihályra amint kiértünk a szerelvényünket vadászrepülők támadták meg. Igen komoly géppuskatüzet kapott a szerelvényünk. Székesfehérváron értük meg október 15-ét, amikor beolvasták a rádióba a fegyverszüneti szándék szövegét. Sajnos rövidesen tapasztaltuk, hogy nem lett belőle semmi. Reményünk elszállt, és még sok nehéz napok, sőt évek vártak ránk. Székes- fehérváron voltunk kb. november elejéig, amikor ismét visszamentünk Dudarra. Ekkor már a faluban szállásoltak el, többnyire lakóházaknál. Én Földesi Istvánéknál kaptam helyet többedmagammal. Feladatunk továbbra is a dudari vasútépítés volt. Kb. kettő hétig dolgoztunk ott, majd november dereka táján elirányítottak bennünket Németbányára. Ott nem tudom mi volt a teendő, mivel én érkezésünk estéjén a felszerelésünket szállító fogattal visszaszöktem Dudarra. Dudaron kiderült, hogy többen is vagyunk szökevények. Én és Farkas János barátom ismét a Földesi családnál kaptunk menedéket kb. 2—3 hétig. Ugyanis a csendőrök szedték össze a szökevényeket, ezért a helyzet veszélyessé vált a rejtegetők számára. Úgy döntöttünk öten, hogy megpróbálunk hazaszökni. Sajnos nem sikerült. Ezért mind az öten azt határoztuk, hogy önként jelentkezünk a zirci levente parancsnokságon. Ott egy jó szándékú tiszt, ha jól emlékszem Vörös János, elirányított bennünket a nagyesztergári levente alakulatokhoz, ahol 1—2 nap múlva megjelent a saját századunk. Bántódás nélkül befogadtak bennünket Berta Károly parancsnok jóvoltából. Nagyesztergáron nemsokáig tartózkodtunk.” (Kiss Péter) „Engem az 550/3 levente munkásszázadba osztottak be, Zircen Csesznek, Géza- házi majorba kerültünk innen a Dudari vasútépítésre jártunk. Századunkhoz hozzá volt csapva egy ruszinokból álló munkásszázad. Zircről Németbányára kerültünk, itt utat kellett építeni. Az ittlakók svábok voltak, nem adtak szállást se, még a pajtába se. A templomukba voltunk elszállásolva, pénzünkért se kaptunk élelmet. Kb. egy hónapig voltunk itt, innen Székesfehérvárra kerültünk, vasúti szerelvényen laktunk. Itt is az állomáson a vasutat kellett rendbe hozni. Rettenetes látvány volt: a sínek talpfástól feltekeredve, a menekülők vagonjai leégve, aluljárók beomolva mindenfele, gyújtórudak amit repülőgépről szórtak, körül lebombázott házak. Itt is egy hónap feléig voltunk, innen Komáromba mentünk.” (Szuromi Jószef) „Itt ismét elosztottak bennünket. Én az 5-ik századba kerültem, így lettem az 550/5. levente munkásszázad „oszlopos” tagja. A parancsnokunk Sándor zászlós, 34
