Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
ütötte a vonat. Ő lett az első hősi halottunk, vagy nem tudom milyen halottnak mondhatom. Őt az ütköző ütötte úgy össze, hogy pengő volt akkoriban a járópénz, s az ilyen alumínium pengő az ütközés következtében a mellénél szétment a bukszájában, tehát azonnal meghalt ott.” (Nagy Ernő) „Pontosan emlékszem rá, hogy október 3-a reggel volt, amikor elindult a szerelvény Szabadka felé. Ott egy órát állt, s amikor onnan elindult kaptunk egy géppuskasorozatot. Közölték, hogy nyugalom, csetnikek adták a sorozatot. Ez a komoly meglepetés ért bennünket. Úgy emlékszem, hogy Kiskunhalas irányába vittek bennünket. Zircre mellék útvonalakon érkeztünk meg, mert a főbb vonalakat a honvédség és a német katonaság vette igénybe. Amikor beértünk az állomásra óriási légitámadást kaptunk. Sokan egy nagy raktárban húzódtunk meg. Amikor vége volt a légitámadásnak, az élelmiszervagonban a szalonna rostaszerűen át volt lyuggatva.” (Gombkötő Mihály) „Október 8-án, amikor Hódmezővásárhely felszabadult — amiről mi nem tudtunk — ha lehet még nagyobb volt a zűrzavar. Mindszent felől jöttek tömegesen a magyar katonák, sok menekült civil lakossal keveredve. Azok mondták, hogy a front nagyon közeledik. Budapest felől kb. 200 német teherautó jött, pontonhídelemeket hozott, a Tisza felé igyekeztek. A menet a vásárhelyi út végénél megállt, majd hosszas várakozás után megfordultak és elmentek Kiskunmajsa felé. Kisteleken megváltozott a szakasz parancsnoka. Akivel Hódmezővásárhelyről elmentünk, beosztották más egységhez, mi pedig, több kisteleki leventével feltöltve, az egységet — vitéz Kérges Pál tartalékos hadnagy (tanító) parancsnokságával — október 8-án du. 3 órakor elindultunk a kiskunmajsai úton azzal, hogy megyünk Dunántúlra. Kömpöcön keresztül haladva este 11 órakor értünk Kiskunmajsára (Kistelektől 38 km). Az étkezést igen szegényes tábori konyha biztosította. Éjfél körül kaptunk szállást a Polgári Fiúiskolában. Nekem a folyosón jutott hely, de a nagy fáradtság miatt hamar elaludtam és reggel nehezen ébredtem fel, mert az ébresztő éjjel 2 órakor volt. Gyorsan kellett csomagolni, sorakozni és indultunk Prónayfalvára. Megérkeztünk 12 óra után, ebédelni úgy tudtunk, hogy a lakosság hozott, és adott össze sok gyümölcsöt és kenyeret. Talán később sem találkoztam ilyen megértő és fiatalokat szerető emberekkel. Ebédelés után tovább mentünk Soltvadkertre, kb. 3 órakor értünk oda. A szállást kezdtük készíteni, mindenki örült, hiszen nagyon fáradt volt a társaság. Ekkor sorakozni kellett eligazítás miatt. Itt közölték velünk, hogy az orosz csapatok Kisteleknél vannak, emiatt gyorsan tovább kell mennünk. így mentünk tovább, délután 4—5 óra között érkeztünk Kiskőrösre. Az itteni leánylevente-csapat gyűjtött élelmet számunkra, de a kiosztás elmaradt, mivel tovább kellett menni. Az értesülések szerint azért, mert éjfél után 2 órakor felrobbantják a dunaföldvári közúti hidat. A társaság már nagyon fáradt volt. Részben a pihenés, alvás hiánya miatt, részben pedig az erőltetett menet miatt. Többen alig álltak a lábukon amikor október 9-én este 7 óra után nekivágtunk a közel 60 km-es útnak. Az országúton teljes volt a káosz. Mentek ott katonák, menekülők, civilek, leventék teljes rendetlenségben. Én egy lovas szekér saroglyáját fogva vontatva róttam a kilométereket. Néhány társam is hasonlóan cselekedett, mert így talán könnyebb volt. Az egység teljesen szétszóródva bandukolt a sötét éjszakában. A hidat természetesen a közölt időpontig képtelenség volt elérni, bármilyen erőltetett menetben is. Két vásárhelyi társammal Szilágyi Lajossal és Pótári Illéssel eljutottunk Akasztó faluig. A falu szélében egy tanya melletti szalmakazal tövében 22
