Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
V. Dokumentumok
az első falunk a balatoni telepek közül. Kicsiny falu, de a légitámadástól ez sincs kímélve. Balatonakarattya, modern villák mindenütt. Balról a Balaton hatalmas víztengere csillog, jobbról, dombok emelkednek szebbnél szebb villákkal. Utunk a Balaton északkeleti partja mellett visz el, Balatonkenese 24 km. Gyönyörű nyaralóhely. Itt már faluszerű települést találtunk, a villák inkább a falu déli részén vannak. Hatalmas OTI kórháza van. Szállást egy színházhelyiségben kaptunk. Hideg van már az ilyen szálláson, de ha nincs más. Rengeteg menekült van erre már mindenütt. Mi a színpadon alszunk, Szilágyi L., Lukács G., Bánfi J., Nagy L. Most a beígért vacsorát várjuk, jó volna egy kis meleg étel. Gyulafirátót 1944. nov. 16. csütörtök. Napsütéses őszi reggelre virradtunk. Ebben a fenséges időben indultunk útnak Kenéséről. Balaton mellett vezet az utunk. Jobbról hatalmas dombok, teli szebbnél szebb vilákkal, balról a Balaton csillogó vize, melynek ködbe burkolt túlsó részén rejti magába a kimondhatatlan szépségeket. Balatonfűzfő szintén nyaralóhely. Itt rátértünk a veszprémi műútra, ettől kezdve nem látjuk tovább a magyar tengert. Most utunk a Bakony nyúlványai közt vezet. Teljesen kopár, csak néhol van rajta kökény, vagy rózsabokor. Litér az út baloldalán terül el. Szép egyforma bányászlakások gyönyörű, egyenes utcákat alkotnak. Már lehet látni fenyő- és tölgyerdőket is a kopár sziklák közt. Elhagyjuk a műutat, toronyiránt haladunk tova, Kádártás, alig néhány házból áll a falu. Gyulafirátót, ez már nagy község. Sajnos svábok lakják túlnyomórészt. Ebédet, se vacsorát már három napja nem kaptunk. A kocsi, ami az élelmet hozta, lemaradt ma is és késő estig nem érkezett meg. (Bánfi János.) Weim puszta 1944. nov. 17. péntek. Reggel 9 órakor indultunk el éhesen, hideg szélben, hogy pihenőhelyünkre, Zircre érjünk. Az út mindig feljebb emelkedik, minden oldalon hatalmas erdők emelkednek. Eplény, Eplénypuszta, itt bauxit és mangán ércbányák vannak, bizonyságot adnak a magyar föld gazdagságáról. Már többé nem véd bennünket az erdő, egy csúcson visz keresztül az utunk a csontig hatoló hideg szélben. Már látni a hegyekkel körülvett Zircet. Hatalmas forgalma van a háború óta. Innen 93-an Olaszfalun keresztül Nagyweim puszta egyik majorjába mentünk. Olaszfalu Nagyweim 21 km. Itt meleg szállást és régóta nélkülözött meleg ételt kaptunk. Szállásunk kitűnő. Weim puszta 1944. nov. 18. szombat. Reggelire fél liter tejet kaptunk. Ezután Lajossal cipőjavítást végeztünk. Ezután a mosás megoldhatatlan problémáját oldottuk meg vele. Ma mindenki fürdött, mosott. Este megkaptuk a napi kenyeret: 80 deka. Egész éjszaka ruháinkat szárítottuk a kályha mellett. Hála a jó Istennek, végre rendes helyen vagyunk a lehetőségekhez képest. Weim puszta 1944. nov. 19. vasárnap. Reggel 7 órakor volt ébresztő, a tej elfogyasztása után varrtunk, olvasgattunk. Délután kimentünk a környező hegyekbe, erdőkbe bolyongani, gyönyörködtünk a sebesen folyó patakokban, kristálytiszta vízesésben. A jövő szépségét reméltük. Ezekben a pillanatokban elfelejtettük, hogy milyen elhagyatottak vagyunk. Szamócát, kökényt szedtünk, Szilágyi, Boros. Késő este ért véget szemlénk a hegyek közt. Este Zsíros István szkv. a szállásunkra jött, ő lett a munkafelügyelőnk. Este sokáig elbeszélgettünk a helyzetről, otthonias meleg szobában. 211
