Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
nagy bizonytalanságban. Azután elindultunk a Bodzási úton a Tisza felé. A Tiszán kompon vittek át, aztán az Irma majorba mentünk, itt kaptunk szállást néhány napig. Innét egy este indultunk, hogy az ellenséges repülők ne lássanak, Kistelekre!” (Berta Imre) Mások a Mártélyi úton hagyták el a várost. Pitzer Lajos naplója szerint szeptember 28-án késő este érkeztek Anyásra. Szeptember 30-án továbbmentek Kistelekre. „1944. szeptember végén: 26-án plakátok jelennek meg a városban arról, hogy azok a fiatal leventék, akik 1926, 1927, 1928-ban születtek a Városháza udvarán kötelesek háromnapi élelemmel megjelenni, 1944. szeptember 28-án reggel 1/2 8 órára. Miután én 1928. december 4-én születtem, jelentkeznem kellett. Ez a nap csütörtökre esett. A jelentkezők legtöbben elhasználódott ruhában, cipőben jelentünk meg és főleg könnyű nyári öltözékben. Ebből később az idő rosszabbra fordulásával nem kevés nehézségünk támadt. Gyülekezés után elmentünk a vásártérre, ahol már több százan voltak együtt. Itt a leventekiképzési alakulatok szerint csoportba osztottak. Elmondták az oktatók, hogy a háborús események miatt elmegyünk a Tiszántúlra. Délután 3—4 óra között indultunk el szakaszoknak megfelelő egységekben. Mártélyon keresztül gyalog Mindszentre. Este 9 óra előtt értünk oda. A főtéren várakoztunk 11 óráig, majd egy kocsmahelyiségben kaptunk éjszakára szállást. Az első éjszaka szálláskörülményei már sejtették, hogy mi minden vár ránk elszakadva a szülői háztól. Szalma volt elterítve a falak mentén körben, de sem takaró, sem párna, vagy lepedő nem volt. Ezt a szokatlan körülményt később volt módunkban nem csupán megismerni, hanem meg is szokni. Az járt viszonylag jól, akinek pokróca is volt és be tudott takarózni. Takaró nélkül bizony reggel már igen hideg volt, amin úgy próbáltunk segíteni, hogy a kabátunkat használtuk takarónak. Másnap reggel újra a főtérre mentünk, ahol reggeliztünk, majd ebédeltünk a hozott élelemből. Ebéd után 1—2 óra között indultunk tovább Kistelekre. A Tiszán több csoportban komppal keltünk át és gyalogosan este 5—6 óra között érkeztünk Kistelekre. Az elszállásolás kisebb csoportokban magánházakban történt. Engem több társammal egy elhurcolt zsidó lakásában helyeztek el. A lakás teljesen üres volt, így fekvőhely hiányában a földön aludtunk. Ez az éjszaka még elviselhetetlenebb volt, mint az előbbi Mindszenten. Másnap reggel gyülekezés után a tekepályára vittek bennünket, ahol magunk készítettünk szállást. Szalmából készült fekvőhely jó pihenést biztosított. Kilenc napig voltunk itt. Naponta kimentünk a labdarugópályára, ahol alaki foglalkozást végeztünk. De gyakori volt az olyan ismertetés is a szovjet csapatokról, amely a gyűlöletet igyekezett kialakítani. Érezni lehetett, hogy a front közeledik, mert egyre nagyobb volt a forrongás, szaporodtak a légiriadók. 1944. október 7-én parancsba adták, hogy mindenki tisztálkodjon meg, vegyen fel tiszta fehérneműt. Ez meg is történt, csak a fehérneműváltás maradt el a többségnél, mivel nem volt váltó fehérneműje. Ekkor még nem tudtunk semmit a katonai eseményekről. Éjjel a tekepályán elszállásoltak közül négyen elszöktek. Volt nagy riadalom és kioktatás arról, hogy mi is úgy vagyunk kezelve a haditörvényszék szerint mint katonák, ilyen cselekedetért hadbíróság intézkedik.” (Katona Lajos) „1944. szeptember 29-én hajnalban mentünk Samu Sándor, Sülé József, Bartucz János leventetársaimmal Vásárhelyre. Vonattal utaztunk, de már csak Vásárhelykutason állott meg a vonat. Akkor már egész éjjel ágyúszó hallatszott Battonya felől. A vásárhelyi városháza udvarán rengeteg volt a levente mikor mi odaértünk. 17
